A Telegraph interjújában először arról kérdezték Orbán Viktort, hogy mit szól Donald Trump republikánus jelölt megválasztásához. A magyar miniszterelnök szerint ez azt jelenti, hogy a realitás áttört az ideológián.
Filozófiai-ideológiai szinten úgy érezzük, hogy mi itt, a nyugati világban »liberális nem demokratikus« rendszerben élünk, és ennek vége. Ennek az ideológiának, amely megteremtette a politikai korrektségre alapuló saját nyelvezetét – és ezzel szürke, egyforma megközelítést alakított ki minden kérdéshez – vége van
– idézi Orbán Viktort az MTI.
A kormányfőt szembesítették korábbi kijelentésével, miszerint Trump megválasztása Magyarország és Európa számára is jó lenne. Elmondta, tartja magát ehhez, sőt ez az érzése erősebb, mint valaha. Rákanyarodva a magyar belpolitika egyik fő paneljére, rögtön párhuzamot állított, mivel Trump is nagyon egyértelműen foglalt állást az illegális migrációval szemben.
Ha erős alapokkal bíró államok nem teszik világossá, hogy hol vannak a határok, mit tartanak elfogadhatónak és mit nem, az destabilizálhatja a nyugati világot, és erre nincs szükségünk
– tette hozzá. A kormányfő kijelentette: véleménye szerint ebből a szempontból Trump jobb Magyarország és jobb Európa számára is.
Orbán szerint Magyarország igenis tartja magát az EU értékeihez, még ha az államszövetség vezetői ennek az ellenkezőjével vádolják is. Ha az európai értékeket szuverén államok szövetségeként határozzák meg, akkor Magyarország igencsak erősíti az Európai Unió értékeit, mivel a törvényesség és a rend európai érték, ez pedig a szuverén államok sajátja és a nemzetközi kötelezettségek – például a schengeni előírások – teljesítésének előfeltétele
– válaszolta. Hozzátéve, hogy a határok védelmével éppen az európai értékeket védi.
De azt is elmondta, hogy kormánya nem elégedett mindazzal, ami Brüsszelben zajlik. Ebben az értelemben kormányom egyfajta ellenzékben van Brüsszelben, de ez reformellenzékiség, nem pedig romboló ellenzékiség
– mondta a miniszterelnök, de hangsúlyozta: