Bihon Győző: festő drónnal és Google Earth-szel

A provokatív politikusportréktól a különleges tájképfestészetig. Interjú Bihon Győzővel.

– Miért éppen Jeszenkszky Géza, Horváth Balázs vagy Torgyán József vált modelljévé később, a kétezres évek során?
– Egy ismert galériás 2001-ben meglátogatott a műtermemben, megnézte a munkáimat. Akkoriban a mikrochip állt a képeim középpontjában, annak tagolása, textúrája. Ezek nem érdekelték, viszont a politikusportrékat ábrázoló képek a sarokban magukra vonták a figyelmét. Azt mondta, hogy én magából akkor tudok nagyon jó nevű festőt csinálni, ha az alapján a névsor alapján fest politikus portrékat, amit én leadok magának. Fél évig dolgoztam ezekkel a nevekkel, de voltak olyanok is, akiket nem vállaltam, például Orbán Viktort és Kövér Lászlót. Egy generációba tartozom a Fidesz alapítóival, és annak idején is úgy gondoltam, hogy értéket hoztak a magyar politikába. Jeszenszkyben viszont találtam komikus vonásokat, ahogy Torgyánban is. A Medgyessy-portrémon az egykori miniszterelnök fél arca árnyékban maradt, és a kép keletkezése után nem sokkal robbant ki a D–209 botrány. De nem gondolok vissza jó szívvel erre az időszakra, mivel végül anyagilag sem érte meg ez a munka.

– És mit szólt, amikor Nagy Kriszta Tereskova Orbán Viktort ábrázoló képeivel ismét felhívta a figyelmet az ebben a témában rejlő lehetőségekre?
– Én Tereskovát nagyon jó művésznek tartom, aki a nőiességét is ki tudja használni. És jó üzletember is. Ezek a munkák is nagyon szépen meg vannak csinálva, de ahogy ő elutasítva és hátrálva rajongja körül Orbánt, az fantasztikus. Viszont szerintem ma nincs igazán tétje a politikus portrék készítésének, szemben azzal az időszakkal, amikor ez még tiltott volt.

– Mostani munkáin viszont egészen másé a főszerep, hiszen madártávlatból fest tájképeket. Honnan ez a váltás?
– 2006-ban egy műgyűjtő jóvoltából kint voltam két hónapig Olaszországban. Amikor hazajöttem, éreztem, hogy meg fogok újulni. Korábban egy francia műgyűjtő azt mondta a képeimet látva, hogy „magyar színek”. Ezt akkor nem értettem, de igaza volt, hiszen az utolsó száz évben szinte az összes magyar festő úgy alkotott, hogy a fehéret meg a feketét minden más színbe belekeverte, amitől szürkébbé váltak. Amilyen a Himnuszunk és a történelmünk, olyanná vált a festészetünk is. Úgy érzem, hogy ezt sikerült ledobnom magamról Olaszország segítségével. A változás másik mozgatórugója annak felidézése volt, hogy gyerekként mennyire szerettem a térképeket. Így találtam rá a felülről festett tájak témájára, de igazából már a főiskolán is úgy festettem aktokat, hogy felmásztam egy létrára, és abból a nézőpontból örökítettem meg őket. Egy XXI. századi festőnek nagyon nagy lehetőség, hogy a legapróbb részletek is hozzáférhetők a különböző számítógépes programok segítségével.

– Hogyan lett egy drón tulajdonosa?
– Volt egy tanítványom, akinek a bátyja sárkányrepülőzik, és azt mondta, felvisz magával. De be kell vallanom, nem voltam elég bátor, viszont nagyon izgatott, hogy milyen lehet felülről a tájat vizsgálni. Aztán egyre ismertebbé váltak a drónok, és ezáltal egyre olcsóbbá is, úgyhogy félretett pénzemből én is vettem egyet. A másik fontos munkaeszközöm a Google Earth, amivel nagyobb területeket is meg lehet nézni, szemben a drónnal, ami csak kisebb részletekről tud képet készíteni. Nagyon izgatnak a szakrális helyek, olyan tájelemek, városok szerkezetei, amelyeknek ilyen kötődése van, például Fatima, Lourdes, Medjugorje vagy a tibeti Lhásza.