Egy virágokkal terhes tavaszi nap volt, sokáig fociztunk öcsémmel a lakótelepi grundon, miközben pollenfelhőbe burkolózott az este. Már égtek a köztéri lámpák, amikor édesanyám leszólt a kilencedik emeletről, hogy jó lenne, ha feljönnénk: Most! Nagyon morcos képet vágtam. Nem értettem, miért kell abbahagynunk a játékot, mikor máskor még legalább egy óráig rúghattuk volna amúgy a bőrt a srácokkal. Hanglejtése azonban azt sejtette, nem viccel, nem érdemes vele dacolni.
Leszegett fejjel kúsztunk be a liftbe, hogy 29 másodperc alatt felrepítsen minket a kilencedikre. Ekkor még nem is sejtettem, hogy anya nem kiszúrásból parancsolt ránk, azt meg végképp nem, hogy mivel fogad. Beléptünk az előszobába. Ő meg kifehéredve állt ott előttünk. „Kurt meghalt” – sóhajtotta. Elfehéredtem én is. Visszakérdeztem: Mi az, hogy meghalt? „Fejbe lőtte magát” – jött anyám szűkszavú összegzése. Biztos? Értetlenkedtem. Igen, most mondták be a tévében. Ezzel a lendülettel landoltam a nappali közepén, hogy gyorsan ránézzek valamelyik zenecsatornára, ott biztos ez folyik a csapból is. Jól gondoltam, ment a találgatás, hogy most akkor mi, hogy, merre, meddig.
Az utolsó igazi generációs rockbálvány
Forrás: Facebook/Nirvana
Úgy egy éve tanakodtam azon, hogy mit is jelentett nekünk, akkor tizenéves, a grunge zenében, vagy ahogy anno nevezték, a Seatle-Sound muzsikába fülig szerelmes srácoknak Kurt Cobain halála. Azt hiszem, ami az 1940-es generációnak 1963. november 22-e, az volt nekünk, Nirvana-korszak gyermekeinek 1994. április 5. Ők visszaemlékezéseikben azt kérdezgették egymástól, tudod, hol voltál, mikor Dallasban lelőtték John F. Kennedy amerikai elnököt, mi meg azt, mit csináltál, mikor Kurt főbe lőtte magát? Érdekes, hogy a huszadik évforduló kapcsán több amerikai lap is ugyanezt a kérdést teszi fel most olvasóinak.
Mint lelkes debreceni grunge-fanatikus, engem is levert a sokkoló hír. Persze nem akartam a Hortobágynak menni. Se a pusztának. Csak félig éreztem halottnak a világot, hiszen a másik nagy kedvencem, a végül ugyancsak tragikus körülmények között 2002-ben, szintén április 5-én (!) távozó Layne Staley, az Alice in Chains zenekar énekese ekkor még élt. A golyóbist természetesen sokkolta az amúgy még „kis senkiként” 1989. november 21-én Budapesten, a Petőfi Csarnokban is fellépő Kurt távozta. Sokan érezték azt, hogy értelmetlenné vált a létezés. A fájdalom, így ha közvetve is, de ott ólálkodott körülöttem. Hallottam a sóhajokat, a lányok pityeregtek a szobájukban, egyik-másik mérgében még le is tépte a „nagy” ikon képét a falról.
A Seattle-i srác szimplán és egyszerűen csatlakozott a Huszonhetesek klubjához, ahol akkor már olyan, 27 éves korukban meghalt elődök várták, mint Jim Morrison, Jimi Hendrix, Janis Joplin vagy épp a Rolling Stones-alapító Brian Jones. Később hozzájuk „csatlakozott” 2011-ben Amy Winehouse is. Cobain temetésekor Bükkszentkereszten jártam osztálykiránduláson, és Kircsi Peti barátommal inkább kihagytuk az egyik nap hegyi túráját, csak hogy élőben végig tudjuk nézni a búcsúszertartást.
Kurt sosem volt egy sztáralkat, celebforma. Utálta az egész showbizniszt. Látszott rajta, hogy valahol két stáció között lebegett, mintha nem is mindig tartotta volna a kapcsolatot a körülötte zizegő akusztikával. Az őrültségérzetet fjordkéken izzó szemei csak fokozták. A sokak szerint az őt érő nyomás, a gyorsan jött hírnév miatt a még inkább a szintetikus drogok rabjává váló zenész pedig annak ellenére, hogy két végén égette a gyertyát, cigivel a szájában képes volt azt tanácsolni egy tőle a ’92-es redingi koncert után autogramot kérő brit kissrácnak, hogy „kölyök, sose gyújts rá!”
Arra persze mindig is kíváncsi voltam, vajon a „szőke srác” mit kezdene ma magával. Amikor a lányok visongtak svédmintás pulóverei láttán, akkor az internet még épp egy svájci laborban éledezett. Se híre, se hamva nem volt a közösségi oldalaknak, se Facebook, se Twitter, se Skype, se Instagram, se Tumblr, se YouTube, se SoundCloud, se Google, se Wikipedia. Nem nyomott senki szelfieket sem, nem posztolták rommá kismilliárd fotóval, videóval, zenével a virtuális szupersztrádát.
Nirvana: Krist Novoselic, Dave Grohl, Kurt Cobain
Fotó: Facebook/Nirvana
Nem zargattak senkit sem másodpercenként mobilon, így neki sem lapult a zsebében egy telefon, hogy állandóan nyomassza. Nehéz is lenne elképzelni, amint a saját arcképével díszített kismillió pólón, PR-terméken, Smells Like Teen Spirit- vagy Come As You Are-feldolgozáson áthámozva magát, a ma is élő, negyven-egynéhány éves Kurt felposztol egy szelfit a Nirvana hivatalos Instagram-profiljára. Életszerűtlen. Összeegyeztethetetlen a személyiségével, hogy az ő egyik kellemes megjegyzésével éljek: „That hurts!” Neki biztos fájna.
