D. Horváth Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, Nagy Zoltán, a Hír TV hírigazgatója, Nikl János, a Magyar Katolikus Rádió bemondója és szerkesztő-műsorvezetője, Vass István Zoltán, a Lánchíd Rádió szerkesztő-műsorvezetője és Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője, a Heti Válasz újságírója vehette át ebben az évben a Mikszáth Kálmán-díjat. A Magyar Polgári Média Egyesület, a Magyar Katolikus Újságírók és a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége által alapított kitüntetést Fábián Gyula, a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány elnöke és Hámori József, az alapítvány elnökségi tagja adta át. Az elismerést először 2006-ban kapta meg Illés Sándor, a Magyar Nemzet újságírója, és idén második alkalommal már nem egy, hanem öt újságíró részesülhet a kitüntetésben.
Fábián Gyula kifejezte reményét, hogy a díjjal sikerül ráirányítani a figyelmet a polgári értékeket képviselő médiaszemélyiségekre és Mikszáth Kálmán újságírói munkásságára. „Mikszáth világnézete az akkori legmodernebb ideológiai irányzatokhoz kapcsolódik: szabadelvű volt, de az értékek megőrzése mellett állt, ilyen értelemben természetesen konzervatív is” – mondta Fábián.
D. Horváth Gábort a Magyar Nemzetnél szintén főszerkesztő-helyettes Szerető Szabolcs laudálta. A kitüntetett húsz, a sajtóban eltöltött év után kapta meg a díjat. Ebből a húsz esztendőből Szerető Szabolcs szerint a „kisiklott, kisiklatott rendszerváltás évei duplán számítanak, és D. Horváth Gábor a tűzvonalban töltötte ezeket az éveket”. Elmondása szerint kollégája következetes ember, akit mindig a magyar emberek érdekének képviselete és az érdeksérelmek feltárása, a korrupció és a kettős mérce elleni harc vezérelt.
A következetességet emelte ki a Nikl Jánost laudáló Szikora József, a Magyar Katolikus Rádió főszerkesztője is: szerinte alapos, felkészült szerkesztő-bemondójuk csak akkor szólal meg, ha oka van a szóra, és ezzel „hozzá tud tenni valamit a világhoz”, ami a főszerkesztő szerint egyben a polgári lét lényege is.
Nagy Zoltánt, a Hír TV hírigazgatóját olyan aszkétaként festette le Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes, akit csak a tények érdekelnek, és a munka. „Mindig láthatatlan, és soha nem bánja, hogy a Hír TV sikereit csapatmunkaként könyvelik el” – mondta Szikszai.