Ezen a héten is izgalmas témákat dolgozunk fel a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában. A most szombaton megjelenő közéleti-kulturális magazinunkban sok más mellett a következőkről olvashatnak. Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a húszoldalas mellékletet az újságárusoknál!
Kerekasztal-beszélgetés a kommunista diktatúráról és utóéletéről
Február 25-én emlékezünk a kommunista diktatúrák áldozataira: 1947-ben ezen a napon hurcolták el a szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Az emléknap törvénybe iktatását Horváth Béla kisgazda országgyűlési képviselő kezdeményezte 2000-ben. Az indítványt a Fidesz, az MDF és a kisgazdapárt képviselői, illetve három MSZP-s szavazták meg, az SZDSZ tartózkodott. Hanthy Kinga a Magyar Nemzet kerekasztalához ültette Rétvári Bencét, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, Hantó Zsuzsa és Bank Barbara történészt, valamint Tóth Miklós villamosmérnököt, akikkel arról beszélgetett, mikorra sikerülhet, egyáltalán sikerülhet-e megnyugtatóan lezárni a közelmúltat.
MAGYAR NEMZET: Ki tekinthető a kommunista diktatúra áldozatának?
BANK BARBARA: Magyarországon 1919-ben végigsöpört a Tanácsköztársaság, amikor nem egy, nem két embert végeztek ki, vertek agyon a kommünárok. Az áldozatok leszármazottai ma is élnek. Aztán következik az 1944 novembere utáni időszak, amikor megkezdődik a magyarok és a népi németek malenykij robotra hurcolása. Ingyenmunkára vittek őket a Szovjetunióba. És sorolhatjuk az áldozatokat: a hadifoglyokat, akik évek után tértek haza, a szovjet katonai bíróságok által elítélteket és a gulágba hurcoltakat, a nőket, akiket a szovjet katonák megerőszakoltak, az 1945 tavaszán legyilkolt fegyvertelen férfiakat, akiket azzal gyanúsítottak, hogy részt vesznek a szovjetellenes ellenállásban. A hadicselekmények elmúltával következnek a perek: egy részük valós, de 1947 elejétől már elkezdődnek a koncepciós eljárások, az internálások, a kitelepítések: 1950-től megtörténik a magyar családok zárt táborokba hurcolása az ország déli és nyugati területeiről, aztán 1951-ben a budapesti lakosok következnek. Majd összegyűjtötték és táborba zárták a vidéki nagyvárosok demokratikus rendszerre veszélyes lakóit. A sor folytatható ötvenhaton át egészen a nyolcvanas évek végéig. Nem nagyon volt olyan család Magyarországon, ahol ne történt volna valamiféle ütközés a rendszerrel. Nem feltétlenül ítélték el vagy végezték ki az érintett családtagot, lehet, hogy a padláslesöprésnél érte sérelem, vagy feketevágással gyanúsították, esetleg kiderült róla, hogy csendőrleszármazott. Emiatt a népi demokrácia ellenségévé minősítették, és a minősítést ráhúzták az egész családra. Ad abszurdum még a kivégzett pártfunkcionárius Rajk László is a kommunizmus áldozatának tekinthető.
HANTÓ ZSUZSA: A diktatúra szélesebb körű annál, mint hogy nevesíteni lehessen az áldozatait. Például 1944 novemberében, amikor az NKVD tisztjei a szovjet hadsereggel megérkeztek, rögtön elfogták és internálták a politikai ellenfeleiket, így a nemzeti ellenállás tagjait, a Horthy köreihez tartozó, a kiugrási kísérletben is részt vevő politikusokat és tiszteket, illetve a kastélyok, kúriák tulajdonosait. Őket megelőző célzattal. Voltak, akik éppen a Gestapo börtönéből szabadultak, és rögtön az NKVD fogságában találták magukat. A szovjet hatóságok ugyanis úgy gondolták, hogy azok, akik a németekkel szemben védték a nemzet függetlenségét, ugyanezt fogják tenni velük szemben is. Ezt meg akarták akadályozni. Nagyon nehéz végül is pontos számokat mondani. Több mint hétszázezer embert hurcoltak el különböző jogcímeken a Szovjetunióba. Hadifoglyokat, malenykij robotosokat, utcán elfogott embereket, akiket a rögtönítélő szovjet bíróságok tíz-tizenöt évre ítéltek. Az 1953-as amnesztia 758 611 embert érintett. Ebben nem szerepelnek a munkaszolgálatosok, ők csak 1954-től szabadultak. Ez még 16 163 fő.
BANK BARBARA: A katonai munkaszolgálatosok azok voltak, akik megbízhatatlan családból származtak, fegyvert nem foghattak, de fiatal erejükre, ingyenmunkájukra szüksége volt a rendszernek az újjáépítéshez. Három-négy évig dolgoztatták őket. A helyzetük nem sokkal volt jobb, mint a kitelepítetteké, a lágerlakóké. A recski kényszermunkatábortól körülbelül tíz kilométerre volt a katonai munkaszolgálatosok egyik tábora. Barakkokban laktak, ugyanolyan rossz ellátását kaptak, mit az internáltak. Nehéz fizikai munkát végeztek ők is, de természetesen a helyzetük azért más volt. Olykor hazamehettek. De ők is megbélyegzettek voltak.
HANTÓ ZSUZSA: Nem általános, de a korszakra jellemző sors Megay László katonatiszté. Ő 1945-ben került szovjet hadifogságba. Kétszer próbált megszökni. Az első szökésekor elfogták, majdnem agyonverték, de a szanitéc látta, hogy még él, kórházba vitte. A második sikertelen szökése után harmadmagával tizennégy napra derékig érő jeges vízbe állították. A két társa belehalt, ő túlélte. Ötvenben hazatért, már vitték is a kazincbarcikai internálótáborba, ahonnan 1954-ben szabadult. Aztán 1959-ben ismét letartóztatták azzal a váddal, hogy részt vett az 1920-as Somogyi–Bacsó-gyilkosságban, ő volt az egyik sofőr. A gyilkosság időpontjában sötét volt, semmit nem lehetett látni, bizonyíték tehát nincs. Elítélték, tizenöt évet kapott, ebből tízet letöltött. Nyolcvanévesen szabadult. Az ilyen típusú ítéletet hívja a szakma joghalálnak. Szinte megbecsülhetetlen, hogy különféle jogcímeken 1953 vagy 1956 után hány embert vittek el hasonlóan megalapozatlan vádakkal, hány embert ért, ha nem is ilyen súlyos, de hasonló sors.
MAGYAR NEMZET: A kárpótlás minderre nem tudott kielégítő választ adni. A törvényekkel szinte minden érintett elégedetlen.
RÉTVÁRI BENCE: Kétfajta kárpótlás volt, a személyi és a dologi. Az egyik lezajlott a kilencvenes évek elején, a másik a kétezres évekig elhúzódott. Ha valakinek elvették a boltját, a házát, a földjét, azért dologi kárpótlásként kárpótlási jegyet kapott, abból tudott tulajdont szerezni. A legtöbb családot ez valóban csak részben kárpótolta. A személyi kárpótlás a sérelmet volt hivatott enyhíteni, azt, ha valaki évekig ült börtönben, lágerban, ha korlátozták a személyes szabadságát. Az anyagi kompenzáció megpróbálta pótolni a kiesett munkaévekből származó hátrányokat és a nyomában járó bélistázást, vagyis hogy a karrierjére ez befolyással volt. Teljesen jóvátenni ezeket a sérelmeket nem lehet. A törvények is csak részbeli kárpótlásról beszélnek. Ma kilencvenezer körüli kárpótolt van, a kétharmaduk már özvegyi jogon.
BANK BARBARA: Fontos mégis, hogy ezek a törvények megszülettek, hiszen sokan azt sem tudták a nyugdíjintézet előtt igazolni, hogy évekig a Szovjetunióban vagy internálótáborban tartották fogva vagy kitelepítették őket. Nem volt erről semmiféle hivatalos papírjuk. Aztán ott vannak a bélistások, elítéltek, internáltak, kitelepítettek, akiknek örökre tönkretették a karrierjét. Amikor kijöttek a börtönből – hivatásos magyar királyi katonatisztek, egykori kormánytisztviselők –, szellemi munkát nem kaphattak, csak fizikai munkát végezhettek, mentek a malteros vödör mellé. Már nem voltak bezárva, de a társadalomba nem engedték őket visszailleszkedni. Természetesen kivételek itt is előfordulhattak.
MAGYAR NEMZET: Itt ül közöttünk Tóth Miklós, aki nyolc hónapot töltött börtönben, mert 1968-ban tiltott határátlépést kísérelt meg. Beleszeretett az angol követség titkárnőjébe, utána akart menni, megpróbált disszidálni. Ő is a kommunizmus áldozata?
TÓTH MIKLÓS: Azt gondolom, az enyém privát történet. Végül is egész szerény ítéletet kaptam.
HANTÓ ZSUZSA: Azért nem egészen privát, hiszen ez is egy fejezet az állambiztonsági szolgálatok rendes menetében. Miklós szerelme az angol követség titkárnője volt, a követségeket pedig folyamatosan ellenőrizték, Miklós is látókörbe került.
BANK BARBARA: És abban a pillanatban, hogy megismerte azt a lányt, a szubjektív bizonyítás elve alapján futárként vagy akár hírszerzőként lehetett volna minősíteni. Elég volt annyi, hogy két, egymást korábban nem ismerő ember kezet fogjon egy fogadáson, attól kezdve szubjektíven már ismerik egymást, és erre már koncepciót lehet építeni. Tehát elég, ha Miklós csak ismeri az angol követség titkárnőjét, nem is kell, hogy szerelmes legyen bele, már gyanús személy, akit figyelni kell.
MAGYAR NEMZET: Ha ebből a szempontból nézzük, akkor a magyar társadalom szinte egésze áldozat, hiszen korlátozták a szabad mozgását, követték az életét.
BANK BARBARA: És akkor a hetvenes évekről még nem is beszéltünk, amikor jöttek azok a fiatalok, akik nem hivatalosan is megünnepelték március 15-ét, és akik szórólapoztak, meg akartak emlékezni október 23-ról. Ezek mind államellenes bűncselekménynek minősültek. A szórólapozás még 1988-ban is államellenes bűncselekmény volt.
MAGYAR NEMZET: Igaz-e az az elterjed nézet, hogy a Kádár-rendszer slampos diktatúra volt?
HANTÓ ZSUZSA: A dossziék tömege árulkodik arról, hogy semmiben nem különbözött az ’56 előttitől. Kádár János már az ÁVO önállóvá tételében jelentős szerepet vállalt, mivel úgy látta, hogy az ország egyedüli olyan testülete, amelyikben meg lehet bízni. Még a hadsereget is ennek kell alárendelni. A Rajk-per Kádár szerint megmutatta, hogy a párt legfelsőbb vezetésében, a Honvédelmi és a Belügyminisztériumban is vannak árulók. Kádár János 1949. évi decemberi előterjesztése nyomán a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságából és a Honvéd Határőrségből önálló szervként jött létre az ÁVH. Kádár szerint az átszervezés sikeres megvalósulásának feltétele az volt, hogy az ÁVH-t a pártközpont irányítsa. Kádár pontosan tudta, hogyan kell az állambiztonsági szervekre és a szovjet megszálló csapatokra támaszkodni. Jó tanulója volt a Szovjetuniónak. Amikor 1948–49-ben megszállták a falvakat, és elkezdődött a kuláktalanítás folyamata, Kádár mondta el, miként lehet a kulákot a lenini elvek alapján azonosítani: ellenség az, aki cselédet tart, ezáltal kizsákmányoló. Az ÁVH-t gyakorlatilag újraéleszti 1962-ig a BM II. Politikai Nyomozó Főosztályaként, 1962–1990 között a BM III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége néven. A korábbi ÁVH-testület egy része továbbszolgál, és csak a leginkább kompromittálódott egyéneket váltják le. A III/III-as ügyosztály, a „belső reakció elhárító” osztály a lakosság széles körének megfigyelését végzi.
BANK BARBARA: Logikájában ugyanolyan, mint a Rákosi-rendszeré, csak egyfajta lepelbe burkolják, álcázzák.
RÉTVÁRI BENCE: A Kádár-rendszer puhulása nem a humánumának, hanem a gazdasági fenntarthatatlanságának volt köszönhető. Nem attól enyhült meg, hogy emberarcúak lettek a vezetői. Nem a jó szándékától, hanem az anyagi ellehetetlenülésétől omlott össze a szovjet rendszer. Mivel a „szovjet típusú rendszer” franchise volt, mindenhol megbukott a szovjet típusú tervgazdaság. (21., 30–31. oldal)
Találkozás a hüttében
Majdnem ötven éve játszik a Vígszínházban, generációk nőttek fel gyermekdalain. Halász Judit egyfajta családpszichológus, aki dalaiban a gyermekek mellett a szülőkhöz és a nagyszülőkhöz is szól. Koncertjein tapasztalta: minden gyermek arra vár, hogy meghallgassák. Varga Attila interjúja. (23. oldal)
A hősök visszatérnek?
Rég nem csupán az európai társulásról szólnak a tavaly november óta tartó ukrajnai tüntetések. Viktor Juscsenko korábbi jobboldali államfő szerint országa polgárháború felé rohan. Nem pusztán az egyre brutálisabb végrehajtó hatalom és a mind elszántabb ellenzék összecsapásai sejtetik ezt. Techet Péter helyzetelemzése. (24. oldal)
Szén-dioxid-fiúk
Jobb egy francia börtönben ülni, mint egy izraeli temetőben eltemetve feküdni – ezzel a gondolatmenettel magyarázták, hogy Cyril Astruc a közelmúltban Tel-Avivból Párizsba érkezett, ahol azonnal bilincset helyeztek rá. Az eurómilliárdokat meglovasító, az évszázad csalásának „agya” jobbnak látta, ha minél messzebbre menekül a könyörtelen izraeli maffiaháborútól – írja Pósa Tibor. (26–27. oldal)
Álarcok
Az első magyar egész estés számítógépes animációs film alkotói, bár hasonló önálló alkotással nem jelentkeztek, szakmájukban világhírűvé váltak. Azóta térhatású filmekre szakosodtak, és a legnagyobb cégek keresik őket nap nap után. Most a magyar történelemről szóló animációs film bemutatójára készülnek. Molnár Csaba járt az alkotók egerszalóki műtermében. (28. oldal)
Térhatások
Kiírták a közbeszerzési pályázatot a Széll Kálmán tér átépítésére, s ha minden jól megy, 2015 tavaszán új kulisszák előtt rohanhat munkába és iskolába az itt áthaladó napi mintegy kétszázezer ember. Egy hosszú út története a téglagyártól a díszburkolatig – avagy miért szlömösödik az egyik tér, s miért nem a másik? Wekerle Szabolcs tértörténete. (32. oldal)
Kis magyar Kreml
Az egykor pazar királyi palota ma elaggott szocialista irodaházra emlékeztet leginkább. Megmaradt belső tereit, külső díszítéseit tudatosan semmisítették meg az ötvenes-hatvanas években. Az egyre kínosabbnak ható állapot megváltoztatását sokan szeretnék ugyan napjainkban, a rekonstrukció azonban komoly akadályokba ütközik – írja Pethő Tibor. (33. oldal)
Átélni, nem túlélni
Aki kora reggel beül a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola irodalomórájára – mint azt Wekerle Szabolcs tette –, hallhatja, amint egy majdani „fanyűvő” hibátlanul mondja fel az intertextualitás meghatározását, majd fogja magát, és verset ír. Az irodalmat elvileg mindenki szereti – csak nem mindegy, hogyan tálaljuk, tanuljuk meg többek között Sulyok Blankától, aki egy hagyományosan nem könyvbolond közegben csinál kis csodát. (34. oldal)
„Hitvesem s barátom”
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni emlékezete – Kabdebó Lóránt esszéje (36. oldal)
Légörvény
Hetven éve Szentiványi János gépét is lelőtték a főváros felett dúló légi háborúban. A fiatal repülőtisztet ekkor már nem először érintette meg a halál szele, de a gondviselés ezúttal is vele volt. Az utolsó pillanatban kihúzták a lángoló roncsból. Kilencvennegyedik születésnapján egy Gripennel ismerkedhetett. Erre is emlékezik a pilóta György Zsomborral. (40. oldal)
Végítélet
Életjáradék formájában kaphatnak kártérítést a romagyilkosságok áldozatainak hozzátartozói. Öt évvel a tatárszentgyörgyi támadás után György Zsombor újra felkereste a Csorba családot, mely tavaly a nagyapát, Csabát is fiatalon elveszítette. Mióta nincsenek a figyelem középpontjában, a cigány jogvédő szervezetek megfeledkeztek róluk. (26–27. oldal)
