A kör bezárul

Az EU szomszédsági politikáját alapvetően a Moszkvához való viszony határozza meg.

A legfontosabb kihívás mégis az Európai Unió és Oroszország közötti kapcsolatok erőteljes, hosszú időre prognosztizálható lehűlése, amely az egész keleti szomszédsági politikát meghatározza. A kérdés magának a Keleti partnerség programjának a tartalmát is mélyen érinti. Nem véletlen, hogy Brüsszel szemében a térség stabilitása került előtérbe – amelyről Moszkva nélkül nem lehet beszélni. De az energiabiztonságtól a régió és Európa általános biztonságáig kihívások sora feltételezi a párbeszédet az unió és Oroszország között. Brüsszelnek tehát mindenekelőtt el kellene döntenie, hogy beáll-e a Moszkvából univerzális gonoszt kreálók sorába, vagy saját érdekeit követve pragmatikus párbeszédre, együttműködésre törekszik vele. Ettől a döntéstől függ egyebek mellett az is, hogy az EU miként tekint a Keleti Partnerségre. A biztonságát erősítő külső pufferként, az egységes Európa részeként, vagy netán a geopolitikai verseny terepeként. Itt a kör bezárul: ismét visszaérkezünk Oroszországhoz. A hozzá való viszony mikéntjére adott válaszok nemcsak a keleti szomszédok, de az egész Európai Unió jövőjét is jelentős mértékben alakítják.

Ebben az összefüggésben érdemes figyelni az ukrán oktatási törvényre adott válaszokat is. Az EU lényegében hallgat, a sokszor hangoztatott elvek ellenére sincs kiforrott álláspontja. A lengyelek számára ez a kérdés is a geopolitikai kiszorítósdi összefüggésében merül fel. A németek vagy a franciák az egész ukrán konfliktusra Európa stabilitása szempontjából figyelnek. Magyarország pedig a magyar kisebbség érdekeit követő logikus kiállás mellett az Oroszországot is magában foglaló, napjainkban háttérbe szoruló Nagy-Európa-gondolat híveként tekint keleti szomszédságára.