Mindszenty: megrögzött antiszemita vagy nemzeti hős?

Ismerjük-e, jól ismerjük-e XX. századi történelmünk egyik legfontosabb személyiségét?

– Egy megrögzött antiszemita, egy merev és maradi főpap nem érdemli meg, hogy zarándokközpontot avassanak a tiszteletére Zalaegerszegen – olvashattuk nemrégiben Paksy Zoltán történész-levéltáros nagy vihart kavaró nyilatkozatát a Magyar Narancsban. Hogyan vélekedik erről a bíboros életét feldolgozó történész?
– Paksy Zoltán kollégám igen felkészült, és komolyan tanulmányozta a bíboros zalaegerszegi éveit, mégsem értek vele egyet. Mindszenty faji antiszemitizmusnak soha nem adta tanújelét, bár kétségtelen, hogy az általa szerkesztett legitimista Zalamegyei Újságban találkozhatunk durva, vállalhatatlan megnyilvánulásokkal. Ám Mindszenty zsidókritikája nem egy kirekesztő fajbiológiai szemléletből, hanem a keresztény antijudaizmusból és a bibliai zsidóbírálatból fakadt. Ráadásul a történész senkit és semmit nem vizsgálhat statikusan. Mindszenty esetében igazolható a folyamatos pozitív változás. A zsidóság gazdasági-társadalmi korlátozását szükségesnek vélte, de nem olyan radikálisan, mint a szélsőjobboldal, és e tekintetben is változott. 1944 nyarán egy gyűlésen, miközben visszautasította, hogy a papság zsidóbarát lenne, azt is hallgatósága értésére adta, hogy ami a zsidókkal történik, az nem nemzetvédelem, hanem a tízparancsolatba ütköző gyilkosság. Őrlődéséről írt egyik papjának, aki szóvá tette az egyházmegye lapjának érzéketlen tudósítását a zsidók elhurcolásáról: „Többet és erőteljesebbet is tehettünk volna. Javasoltam is.” Visszatérve a fiatalkori Pehm József antiszemitizmusára, 1949-ben maga ismerte el, hogy több mindent másként fogalmazna meg, mint ahogyan fiatal fővel tette. Joggal merülhet fel a kérdés: vessünk ki mindenkit magunk közül, aki hasonló súlyú dolgot „elkövetett” a húszas években? Vessük ki például a Sopronkőhidán kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endrét? Vagy a mártírhalált halt kommunista miniszterelnököt, Nagy Imrét korábbi tetteiért? A kérdésben én nem vagyok olyan szigorú, mint a történész kolléga.

– A bíboros ismert emlékiratai az újabb kutatások szerint számos ponton eltérnek a valóságtól, mint arra először Somorjai Ádám bencés atya forrásközlő kötete rávilágított. Mi lehet ennek az oka?
– Egyrészt a memoár műfaji sajátossága: az emlékképek az idő múlásával olykor eltérnek a valóságban bekövetkezettektől. Ennek köszönhető nem egy tévesztése, például az 1919-es letartóztatásának időpontjával kapcsolatban. Más típusú eltérés, hogy a jelenlegi kutatások alapján a bíboros saját szerepét több helyen is kedvezőbb színben tünteti fel a valóságosnál. Az emlékek pontos felidézését nyilván bizonyos időszakok felfokozott lelkiállapota is nehezíthette, például az 1949-es kihallgatások esetében. Az sem könnyítette meg minden esetben a munkát, hogy a köteten hatfős szerkesztőbizottság dolgozott.

– Mind az emlékiratokból, mind a most megjelent monográfiából tudjuk, hogy a fiatal Pehm József rövid felsőpatyi káplánkodás után került Zalaegerszegre, ahol több mint negyed századot töltött. Hogyan emlékeznek rá a helyiek?
– Vegyes érzelmekkel. Volt, aki rajongó szeretettel idézte föl az apátplébános alakját. Mások a távolságtartó, magához másokat közel nem engedő, szigorúan az egyház tekintélyét képviselő férfira emlékeznek. Tény viszont, hogy a helyi hitéletet felvirágoztatta, Zalaegerszegért is sokat tett, ám olykor valóban ellentmondásosan viselkedett. Az általa a városba hívott ferences atyákkal például komoly ellentétei támadtak, nem a barátok hibájából. Nagy hatást tett egyébként a fiatal papra első püspöke, Mikes János, ekkor szilárdult meg legitimista felfogása, s lett élete végéig a királyság, a Habsburg-trónutódlás híve.

– Két évvel püspöki kinevezése előtt változtatja meg a nevét Mindszentyre. Miért?
– Konzervatív emberként a kezdetektől szemben állt a náci Németországgal és a hazai szélsőjobboldallal. A névmagyarosítás – bár édesapja érzelmi okokból nehezen fogadta el – ezt kívánta demonstrálni. A hatalmas munkabírású pap a nyilas mozgalom ellen a Zalamegyei Újságban már a harmincas évek közepétől komoly küzdelmet folytatott.

– Nagyon kritikus korszakban, 1944 tavaszán nevezték ki Veszprém püspökévé. Konzervatív náciellenessége hogyan nyilvánult meg rövid főpásztorkodása alatt?
– A deportálások kegyetlensége nagy hatást gyakorolt rá. 1944 tavaszán még nem talált kivetnivalót a zsidó–keresztény tulajdonosváltásban, de szeptemberben már kifejezetten megtiltotta papjainak, hogy elhagyott zsidó otthonokat kiigényeljenek plébániájuk számára. Noha – ellentétben például Boldog Apor Vilmos győri püspökkel vagy Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapáttal, hogy csak a főpapokat említsük – embermentő tevékenységéről nem tudunk, ám a kikeresztelkedett zsidókért sokat tett. 1944 őszén megírta azt a Szálasihoz szóló memorandumot, amelyben néhány püspöktársával közösen a Dunántúl harc nélküli feladását kérte a nemzetvezetőtől. A szöveget előzetesen Apor Vilmosnak mutatta meg. Az egészen más habitusú Apor azon kevés főpapok közé tartozott, akik kifejezetten szívélyes viszonyban álltak Mindszentyvel. Ha nem gyilkolják meg az oroszok, akkor egyébként feltehetően nem Mindszenty, hanem Apor lett volna a Serédi Jusztiniánt követő hercegprímás, ami akár részben más irányt is adhatott volna a magyar egyháznak.

– Mindszenty püspököt a nyilas főispán utasítására 1944 novemberében letartóztatták, majd Sopronkőhidára hurcolták. Szerepet játszhatott-e ez a tény fél évvel később esztergomi érseki kinevezésében?
– A születőben lévő új magyar állam másokban gondolkodott, ám a diplomáciai kapcsolatok hiánya miatt komoly beleszólása nem lehetett a kérdésbe. Az egyházi javaslatok viszont elsőként említik Grősz József kalocsai érsekkel együtt. Kinevezésében fontos szerepet játszott az utóbb tőle elhidegülő jezsuiták közül Nagy Töhötöm, de a nyilasok alatti meghurcoltatása is kétségtelenül mellette szólt. Határozott, munkabírásban kitartó, hitében szilárd, jó szervezőkészségű emberre volt szükség. Grősznek atyaibb volt a természete, Czapik Gyula egri érsek pedig, amikor felmerült a neve, elhárította magától a megtiszteltetést.

– Mindszenty ténylegesen alig három és fél éven át, 1945 és 1948 között vezethette a magyar katolikus egyházat. Az egyházat a kommunistáktól védő, megalkuvást, de kompromisszumot sem ismerő irányvonalát illetően már akkor akadtak ellenvélemények a püspöki karon belül is. Milyen stratégiák ütköztek?
– Az egyház jogainak megvédésében nem volt nézeteltérés, legfeljebb a módszerekben. Többen úgy vélték, hogy az adott politikai helyzetből kell kihozni az optimumot, s néhány kisebb jelentőségű dolgot fel kell áldozni a nagyobb horderejűekért. A politikai rugalmasság hiányát s nem az elvhűséget vetették már a kortársak is, például egyes jezsuiták vagy Czapik érsek a hercegprímás szemére.

– A bíboros hercegprímást 1948. december 26-án tartóztatták le. Milyen hatást gyakorolt egyéniségére, hogy az ÁVH karmai közé került, s hosszú és kegyetlen fogságban töltött éveket?
– Készült rá, s bár Chapin amerikai követ felajánlotta, hogy segít a menekülésben, ő ezt elutasította. Ne felejtsük: 1948 decemberében Mindszenty az utolsó, aki a komoly politikai ellenfelek közül a porondon maradt. Minden ellentmondásával együtt az adott történelmi pillanatban ő volt az egyetlen, aki ténylegesen védelmezte a kommunista térhódítással szemben a demokrácia értékrendjét. Érdekes egyébként, hogy a magyar kommunisták felelőssége a perben jóval nagyobb, mint azt korábban hittük. Nem Moszkva volt ugyanis a kezdeményező, hanem a párt vezetői, jelesül Rákosi, aki egy általa kért találkozón szerezte meg Sztálin jóváhagyását a letartóztatáshoz. Visszatérve a kérdésre: fizikai és verbális terrort is alkalmaztak esetében. Tudatmódosító szereket nem kaphatott. Összeomlásában ezentúl része lehetett kezeletlen bazedovbetegségének is. 1955-ben csontsoványan, a legrosszabbtól tartva helyezték házi őrizetbe.

– A forradalom idején a hercegprímás alig egy fél hetet töltött szabadon. Mire lehetett ez elegendő?
– Emberpróbáló négy nap: alig alszik. Tanácskozik, intézkedik, interjút ad. Ekkor tartják azt a feszült hangulatú, szűk körű püspöki találkozót, amelyen Grősz József kalocsai, Shvoy Lajos fehérvári, Pétery József váci püspök vesz részt. Hamvas Endre csanádi püspököt viszont, aki távollétében a Szentszék által kinevezett apostoli kormányzóként az Esztergomi egyházmegye ügyeit intézte, kidobja, ami meglehetősen furcsa eljárás. Feltehetően őt tette felelőssé azért, hogy egyházmegyéjében békepapok jutottak pozícióba.

– Mindszenty november 4-én, a szovjet invázió napján először a prímási palotába kívánt visszatérni, majd az amerikai követségre ment, ahol közel tizenöt évet töltött. Hogyan fogadta ezt a lépését a Szentszék?
– Csak közvetett forrásaink vannak, az 1956-os vatikáni iratok még titkosak. Tudjuk, hogy furcsállták a lépést, s kifogásolták, miért hagyta el a nyáját. Mentségére az szól, hogy csupán pillanatnyi megoldást keresett, ideiglenes biztonságot. Az első napok aktivitása is ezt támasztja alá: leveleket írt többek között Eisenhower elnöknek, Hammarskjöld ENSZ-főtitkárnak, a békepapokat elmozdító egyházmegyei intézkedéseit is ekkor adta ki Szabó Imre segédpüspökön keresztül. Mozgástere viszont december végérére szinte egészen megszűnt. Az amerikaiak a prímás menedékjogát nem politikai, hanem humanitárius kérdésnek tartották, ennek megfelelően eleinte nem, később is csak nyitott levélben, Washington közbeiktatásával levelezhetett a Szentszékkel, akkor is politikamentesnek ítélt kérdésekről. 1957 márciusától a magyar sajtóból nyilvánvalóvá lesz számára, hogy szökevénynek, a büntetését önkényesen megszakító elítéltnek tekintik. Később helyzetének rendezése ügyében többször megkeresték a Vatikán megbízottjai, König bécsi érsek, Casaroli pápai prelátus.

– Néhányszor tiltakozásképpen ki akart sétálni a követségről, hogy feladja magát a magyar hatóságoknak. A leghatározottabban 1967-ben, mikor az Egyesült Államok nagyköveti szintre emelte a diplomáciai kapcsolatokat. Voltak magyar kormányzati, állambiztonsági elképzelések arról, hogyan „fogadják” a prímást?
– Állami részről kifejezetten tartottak attól, hogy feladja magát. A börtönbe nem lehetett volna akkor már visszavinni, s annyira enyhült a helyzet, hogy internálni is kínos lett volna. Ugyanakkor valamiféle retorziótól nem tekinthettek volna el, már csak propagandisztikus okokból sem. De legszívesebben a határokon kívül tudták volna, ha hajlandó visszavonulni a köz- és egyházi szerepléstől.

– Távozását magyar–szentszéki megállapodás előzte meg, amelyben kikötötték, hogy Mindszentynek tartózkodnia a kell a Magyar Népköztársaságot érintő megnyilvánulásoktól.
– Az emlékiratok szerint erről nem tájékoztatták, mára azonban világossá vált, hogy tudott róla. Hogy ennek a mélységét, valódi tartalmát felmérte-e, abban viszont nem vagyok biztos. Érdekes megfigyelni: amikor a prímás végigjárta a magyar közösségeket szerte a nagyvilágban, visszafogottan nyilatkozott a politikáról. Azután ez 1973-ban megváltozott. A háttérben az emlékiratok kiadásával kapcsolatos küzdelmeket sejthetjük. VI. Pál ugyanis azt kérte tőle, egyelőre ne jelentesse meg a memoárt, a bíboros azonban nem vette figyelembe a kívánságot, s előkészítette a könyv kiadását. Ez vezethetett a lépéshez, hogy a pápa, miután a prímás a felajánlott lemondás lehetőségével nem élt, az esztergomi érseki széket üressé nyilvánította. Tegyük hozzá, Mindszenty nem hatalomvágyból ragaszkodott a tisztséghez. A prímásságot, mint a szerinte egyetlen legitim közjogi méltóságot – ez megint csak legitimista szemléletéből fakadt –, szolgálata részének tekintette egyháza és hazája érdekében. A Vatikán viszont fontosnak tartotta elsősorban hitéleti, lelkipásztori szempontból a hazai katolikus hierarchia helyreállítását. Akár szeplős előéletű püspökök kinevezése árán is.

– Foglalkozott-e azzal Mindszenty bíboros, hogy kit szánnak utódjának?
– Igen, de beleszólni nem állt módjában. A végül kiválasztott Lékai László egykor udvari papja volt, ezért is feltételezték, hogy őt fogadná el leginkább a jelöltek közül. Lékai egyébként nem volt békepap, még ha hébe-hóba meg is jelent egy-egy gyűlésen. Sőt a hatvanas években állami körökben reakciósnak tartották. Ami pedig Mindszenty bíborost illeti: 1975-ben bekövetkezett halála fontos cezúra a magyar egyház életében, amelynek megítélésére a történész a hely rövidsége miatt sem vállalkozhat. Tény viszont, hogy Mindszenty Józseffel tévedései, hibái ellenére is egy nagy formátumú nemzeti hős távozott az élők sorából. Hogy szent volt-e? Azt a szentszéki pernek kell eldöntenie.