Száz éve indult be a verduni vérszivattyú

Tíz hónapon keresztül minden eszközzel irtották egymást a német és francia katonák a csatatéren.

Habár a francia titkosszolgálat időben értesült a német hadművelet tervéről, a támadás intenzitása meglepte a katonai vezetést. Kezdetben két francia zászlóalj még valamelyest feltartotta a támadókat, végül kénytelenek voltak ők is visszavonulni, így a németek február 23-ára már több mint négy kilométert haladtak előre.

Másnap megérkezett az erősítés a franciákhoz. Édouard de Castelnau tábornok Philippe Pétaint nevezte ki a verduni körzet parancsnokává, és a második francia hadsereget a területre rendelte. A szerencse most már a franciák mellé szegődött: hóvihar alakult ki, ami megnehezítette a németek előrenyomulását, a franciáknak pedig lehetővé tette, hogy kilencvenezer katonát szállítsanak Verdunbe. Tovább nehezítette a németek helyzetét, hogy a kialakult sártengeren a tüzérségi ütegeiket csak nagyon nehezen tudták előrevinni, így a gyalogságuk tüzérségi fedezet nélkül maradt: a német áldozatok száma innentől megugrott.

Most már taktikát váltottak a németek: a szárnyakra csoportosították az erőiket, így a verduni erődítményrendszer több fontos pontját is elfoglalták. Pétain ekkor azt tervezte, hogy a megmaradt csapatait szétosztja a védelmi vonalon, de ekkor leváltották a tisztségéből. Már-már úgy látszott, hogy a németek javára billen a hadiszerencse, amikor július 1-jén megkezdődött a britek somme-i offenzívája a németek ellen annak érdekében, hogy a francia alakulatokat tehermentesítsék.

A lépés sikeres volt: jelentős német haderőt sikerült elvonni Verdunből, majd október 21-én a franciák nagyszabású tüzérségi támadást indítottak, amelyet gyalogsági roham követett. Most a németeknek kellett folyamatosan hátrálniuk. A franciák utolsó rohama december 11-én indult, egy hét után pedig oda szorították vissza a német csapatokat, ahonnan februárban megindították a támadást.

A verduni csata óriási emberveszteséggel járt: francia oldalon 163 ezer, a német oldalon 143 ezer halottat számoltak. Mindehhez a nagy kaliberű mozsárágyúk mellett be kellett vetni a kor haditechnikai vívmányait is. A németek először az ypres-i csatában vetettek be klórgázt, Verdun mellett már foszgént használtak mérges gázként. Itt használták először a lángszórókat is a lövészárkok megtisztítására.

Az összecsapás olyannyira tönkretette a területet, hogy Verdun mellett hat falut újra sem építettek, ezek a szellemfalvak napjainkban még a műholdas képeken is láthatók. Máshol még mindig hepehupás a talaj, ami az erőteljes bombázások eredménye. Ezek a földkúpok a „tanúhegyei” a verduni vérszivattyúnak.