A mese gyógyító ereje

Boldizsár Ildikó, a meseterápiás módszer kidolgozója láthatatlan világról, receptre írt Ady-versről, népmesék tanításairól.

– Ez a mentális romlás elsősorban Európára jellemző?
– Azt hiszem, nem, de keleten például még ismerik a történetekből való tanulás lehetőségét, és most Magyarországon is reneszánszuk van a meséknek. A biztonságérzetüket elveszített emberek először külső kapaszkodókat keresnek, de fokozatosan ráébrednek, hogy hiába. A mesék szerint a kapaszkodót kizárólag önmagunkban találhatjuk meg.

– Már az egyetemen átlátta, milyen hatékony eszközre bukkant?
– Nem, ezek a felismerések az elmúlt harminckét év alatt formálódtak eszközzé bennem.

– Melyik volt az a pillanat, amikor összeállt a kép?
– Amikor terápiás módszerként kezdtem használni a mesét, és szembesültem vele, hogyan fordul jobbra a betegek állapota egy-egy történet hatására a kórházakban. Amikor az első klienseim egy-egy mesébe kapaszkodva végig tudtak menni az életük fordulópontjain, problémáin. Én egyébként mesélek börtönben, javító-nevelő intézetben, kórházi ágyak mellett, transzplantált embereknek, állami gondozott gyerekeknek, gyászolóknak, vagyis csupa olyan helyzetben, amikor az ember elveszíti a reményt, a bátorságot ahhoz, hogy élni tudjon. És a mese ilyenkor is működik. Persze nincs külön meséje a mellráknak vagy a refluxnak, mindig egyénre szabottan mesélünk. Ezzel a terápiával a személy gyógyítható, nem a betegség.

– Ki lehet lépni az átörökített családi mesékből, a transzgenerációs traumákból?
– Igen. Bizonyított tény, hogy egy ős által elkövetett vétség következménye akármelyik utódban aktivizálódhat. A mese preventív eszközként arra is figyelmezteti a mindenkori embert, élje úgy az életét, hogy ne maradjanak utána olyan feldolgozatlan problémák, amelyek átöröklődhetnek. Ugyanakkor nincs megpecsételve a sorsunk, mindent felül lehet írni, ha az ember tudatosítja, miből akar kilépni. Jogunkban áll arról dönteni, mit kezdünk egy ilyen „átokkal”. Bátor szembenézéssel új sorsforgatókönyvet lehet készíteni.

– A világ más pontjain is használnak az ön által kifejlesztett terápiához hasonló módszert?
– Meséket használnak terápiában, de olyan terápiás módszerről másutt nem tudok, amely kizárólag a mesék alapján állt össze rendszerré. A metamorphoses meseterápiás módszerhez nem a pszichológiából merítettem a tudást, hiszen pszichológia szakot sem végeztem. Módszeremnek tulajdonképpen a morfológia, a strukturalizmus és a hermeneutika az alapja, kiegészülve a szimbólumokba kódolt tudás megértésével. Minél többet tudunk ugyanis megfejteni egy történet titkaiból, annál többet tudunk a saját életünkre vonatkoztatni belőlük. Ez nagyon egyszerű, bölcsességalapú terápiás módszer, amelyhez csak néhány ezer mesét kell ismerni, a többi már jön magától.

– A szakma elfogadja?
– Melyik? Ha a pszichológusokra gondol, azt tudom mondani, hogy nagyon sok tanítványom és munkatársam kerül ki közülük. Ők pontosan látják, mi az, amit ezzel a módszerrel el tudnak érni munkájukban. Vannak alkotó-fejlesztő meseterapeuták is, akik az intézményes nevelésben az óvodától az egyetemig használják a módszeremet, és létezik a klinikai meseterápia, amelyet klinikai szakpszichológusok, pszichiáterek alkalmaznak már egyéni terápiákon is.

– Külföldre nem exportálta ezt a tudást?
– Nekem nem a világhír volt a célom, hanem a módszer és a tanítványaim helyzetének hazai stabilizálása. Ez mára megtörtént. Van szakmai fórumunk, egyesületünk, a Semmelweis Egyetem által akkreditált képzésen most éppen ötszörös a túljelentkezés. Persze sok külföldi megkeresés van, és a könyveimet is fordítják idegen nyelvekre, de ezeket jelenleg nincs időm nyomon követni. Talán jövőre már erre is jobban oda tudok figyelni.

– Egy bizonyos nációnak többet adnak, másként szólnak a saját népmeséi, mint más népekéi?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy ezek a gyökereihez kapcsolják az embert, de ami a történeteket illeti, kisebb-nagyobb különbségekkel szinte mindenhol ugyanazt mesélik a hét nagy meserégióban. Vannak egyébként olyan élethelyzetek, amelyeket csak a keleti meséken keresztül lehet rendezni, mert azok teszik nyilvánvalóvá, hogy belefuthatunk olyan dolgokba, amelyeket jobb elfogadni, mint megváltoztatni. Az európai mesék ezzel szemben általában megváltoztatják, ami rosszul működik.

– Van lelki népbetegségünk?
– Nem hiszek sem a turáni átokban, sem a népbetegségben, szerintem mindenhol vannak például alkoholisták és mentális betegek, az általánosító megközelítés viszont szinte kiiktatja az egyén felelősségét. A mese nem ismeri a kívülről jövő megváltást, inkább azt hangsúlyozza, hogy mindenkinek saját magának kell rendeznie az életét. Ebbe bele lehet fáradni, meg lehet unni, abba lehet hagyni. Az élet állandó éberséget követel tőlünk. Ha az ember lemond róla, hogy kézben tartsa saját életét, akkor csak vegetál. Az elhatárolódást saját életünktől, az apátiát egyébként az európai mesék tudják a leghatékonyabban gyógyítani.

– A meseterápia kifejezés nem hangzik komolyan. Benne van a lehetőség, hogy valaki csak legyintsen rá: mese habbal.
– Persze, a mesékhez való viszony világkép kérdése. Ha hiszel benne, hogy az életed megváltoztatható, s van lehetőség rá, hogy másképp élj, mint ahogy élsz, akkor jó lehet neked a meseterápia. Ha nem, válassz más terápiás módszert: menj pszichoanalízisre, vagy fess, alkoss, táncolj! Mindegyik csodálatos módszer. Nekem mindenesetre nem üres az előjegyzési naptáram Júniusban nyitottuk meg a Metamorphoses Meseterápiás Központot, nyáron már telt ház volt, azóta kétszáz embert láttunk vendégül egyhetes táborok, valamint intenzív, kétnapos csoportok, gyerektáborok keretein belül. Lassan ötszázan lesznek, akik nálam végeztek, és sokan – óvónők, tanítónők, általános és középiskolai tanárok, egyetemi oktatók, pszichológusok és pszichiáterek – már a gyakorlatban is nap mint nap használják a módszert. Nagyon lassan építkező ember vagyok, viszont kitartó. A harminckét év alatt voltak szkeptikusok, akik nem támogatták a módszeremet, de mindvégig hittem benne. Azt hiszem, semmit nem kell elsietni. Ha valami működik, az úgyis fennmarad.

– Milyen területnek tenne még jót, ha alkalmaznák benne a meseterápiát?
– Azt hiszem, sokat segíthetne, ha beépülne az orvosi kommunikációba. Egy betegnek minden szó mélységesen meghatározó, még a legenyhébb betegségből is könnyebb meggyógyulni kis biztatással, hát még, ha egy orvos a lehető legnehezebb pillanatban tud egy rövid, bátorító történetet mondani, amelybe kapaszkodni lehet. Oláh Andor Ady-verseket írt fel a receptjeire, és nekem is van már olyan tanítványom, aki a háziorvosi praxisában alkalmazza a meseterápiát. A megfelelően kiválasztott és jól elmondott mesék olyan öngyógyító folyamatokat indítanak be, amilyenekről álmodni sem mernénk.

– Nem esik nehezére egész életében problémás esetekkel dolgozni?
– Nem a problémákat látom, hanem a lehetőségeket. Akárkivel dolgozom, nem gondként érzékelem a helyzetét, hanem lehetőségként a fejlődésre. Ezért sosem azt keresem, mi nem működik, hanem hogy mi az, ami még működésbe hozható. Ez határozza meg a munkámat.

– Ennyi év alatt biztosan kialakul egyfajta rutin. Nagyon jól ismeri az embereket?
– A gyógyításban és a nevelésben nem szabad a rutinnak irányítania, mert minden emberhez a saját egyéni mintázatain keresztül lehet eljutni, és azok szerint is kell őt vezetni. Nincs két egyforma Hamupipőke vagy Hófehérke, nincs két egyforma Vas Jankó vagy sárkányölő vitéz. A meseterapeuta számára mindig épp az az érdekes, hogy miben különböznek ezek a látszólag egyforma mintázatok, milyenek azok a szálak, amelyek csakis arra az egyénre jellemzőek, akivel éppen beszélgetünk.

– Most megjelent, Életválságok meséi című könyvében olvashatunk róla, hogy a mese milyen varázslatos gyorsasággal tud közösséget teremteni. A mese ilyetén ereje önnél is bevált
– Igen, ha tetszik, fölülírtam a sorsomat: nem vagyok magányos többé, valóban nagyon sok ember van körülöttem.