Keresés
Magyar Nemzet
2020. május 28., csütörtök, Emil, Csanád napja
HÍR TV – Csörte:Karácsony még mindig harcol a kormánnyal
Archívum, Szuperplán
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/archivum/szuperplan/a-zsivany-egyestol-is-lehalt-a-cinema-city-rendszere-4239191/

A Zsivány Egyestől is lehalt a Cinema City rendszere

Félretájékoztatott, majd az ígért időpontban sem kezdte online árulni a jegyeket a Cinema City.

Nagy volt a kavarodás az első önálló Star Wars-film jegyértékesítése körül. A tavalyi Az ébredő Erő című hetedik epizódra már októberben lehetett jegyet venni, ám múlt hét elején a forgalmazó Forum Hungary még nem tudta, mikortól lehet tikettet váltani az új alkotásra. Aztán pénteken bejelentették, e hét hétfőtől indul az eladás, később felhívtuk a Cinema City Magyarország ügyfélszolgálatát, ahol elárulták: online is lehet majd vásárolni, 0.01-től. Aztán szombaton a legnagyobb magyar mozihálózat közölte: valójában délelőtt kilenctől indul az értékesítés az interneten.

Ám kilenckor még nyoma sem volt a jegyelővétel lehetőségének a Cinema City honlapján, sőt, 9.10-re már elérhetetlen lett az oldal. Később ugyan betöltött az oldal, de csak sokadik próbálkozásra, 9.20 körül sikerült széket választanunk, 9.25-re pedig a jegyünk is megérkezett a mailfiókunkba. A Cinema City Facebook-oldalán felháborodott kommentek érkeztek 9 és fél tíz között, sokan azt ajánlották, hogy a Simple alkalmazással vásároljanak az emberek, az zavartalanul működött.

A lehalás egyébként várható volt: tavaly is nagy roham indult a tikettekért, akkor sem volt használható az elővételi rendszer. Elvileg ezzel számolt is a Cinema City, pénteken az ügyfélszolgálatos hölgy azt mondta az MNO-nak, hogy „fel vagyunk készülve”. A mozihálózat facebookos közlése szerint megerősítették a szervereket és a PayU fizetési rendszert üzemeltető partnerüktől is ezt kérték.

Ehhez képest mégsem működött a meghirdetett időpontban a jegyelővétel, de összességében jobban teljesített a rendszer, mint egy éve (igaz, még délelőtt 11 körül is érkeztek felháborodott kommentek a mozis cég Facebook-oldalára). Volt egyébként alternatív lehetőség is: a szokásosnál hamarabb (9.30-kor) nyitottak a jegypénztárak a Cinema City hálózatában.

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

Lelépési pénz

Tovább dagad a kispesti vagyonkezelővel kapcsolatos botrány
Kránitz Krisztián 25 hónapnyi budapesti diplomás átlagbérnek megfelelő összegű közpénzhez juthat.

Fogyóban a frakció

Porlad és fogy az egykor szebb napokat is látott párt
Párttársai szerint Jakab Péter a külhoni magyarokat támadja, a Jobbikban pedig folyamatosan tisztogat.

Kiemelt

Leleplezték Soros politikai terjeszkedését Észak-Macedóniában
A nemrég napvilágra került hangfelvételek bizonyítják a Soros-hálózat befolyását az országban.

Poszt-trauma

Lánchíd – rozsda marja, nem ragyog
Karácsony, mint városvezető, előbb-utóbb eláshatja magát.

Poszt-trauma

Beárazott életek – sért a Népszava
Mire fel ez a halálosztó tempó?

Poszt-trauma

Ellenzék = DK, a DK szerint
Már megint ki hazudik?

Poszt-trauma

Salvini hívei nagyon szeretik Orbánt
Avanti ragazzi di Budapest!

Aktuális

Mindenki megnézheti a Reformátusok és Trianon című filmet
A harmincperces ismeretterjesztő alkotás a magyar református identitás erősítése jegyében készült.

Fricz Tamás blogja

Az Európai Bíróság tranzitzónát betiltó döntése vízválasztó
Legyünk pontosabbak: a brüsszeli elit és a Soros-hálózat – látszólag elérte a célját.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!