Keresés
Magyar Nemzet
2019. november 20., szerda, Jolán napja
Archívum, Szuperplán
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/archivum/szuperplan/ryan-gosling-nem-az-uj-fred-astaire-3896056/

Ryan Gosling nem az új Fred Astaire

Álmodni érdemes, a La La Landtől menedéket remélni kevésbé.

Az autóban ülve az önzés és az agresszió különös elegye lép életbe. Miként a volán mögött ülve tekintünk másokra, hasonló lehet ahhoz, ahogy a kommentfalakon tesszük: teljesen anonim szituációban üvölthetjük le a másikat, valódi bevonódástól nem kell tartanunk. Erről beszélt legalábbis nemrég a The Guardiannek adott interjújában Charlie Kaufman, a hazánkban sajnos be nem mutatott Anomalisa rendezője. Az év egyik legjobb filmje magányról, elidegenedettségről mesél: látszólag messzebb nem is állhatna tehát az év másik legjobb filmjétől, a Damien Chazelle-féle La La Landtől. A Hollywood fénykorát megidéző musical elején egy autópályán vagyunk, a kocsikban átkozódók pedig váratlanul kiugranak autóikból és közösen dalolnak a reménykeltő jövőről. Alan Parker A hírnév című filmje juthat eszünkbe a siker felé menetelni kívánókról, akik gombnyomásra pattannak vissza autóikba, és várnak tovább sorukra. És hopp, Emma Stone máris beintett Ryan Goslingnak két romantikus sláger között.

Roppant különös filmmel állt elő az elsöprő sikert aratott Whiplash rendezője. Látszólag A némafilmes nyomdokain haladva idézi meg Hollywood, az Egyesült Államok és egyáltalán úgy minden fénykorát. Miért szitokszó számodra, hogy valami romantikus? – kérdezi dühösen a film elején a feltörekvő dzsesszzongorista, Sebastian (Gosling), mire érkezik a válasz, hogy a befizetetlen csekkek nem túl romantikusak. A Kaliforniai álom nagy mutatványa, hogy mégis sikerrel hiteti el: középpontjában nem utóbbi, jóval inkább a romantika apológiája áll. Hogy színes-szagos, zenés-táncos mutatványa a nosztalgia hullámait meglovagolva bizonyítja számunkra: vannak még biztos pontok az életben. Ha nagyon akarjuk, bármit el tudunk érni. Álmaink valósággá válhatnak.

A látszat ellenére nagyon is találó a bárgyú magyar cím: a La La Land középpontjában az álommotívumot találjuk s annak boncolgatását, hova is érdemes helyeznünk legmélyebb vágyainkat. Tudod, mennyire frusztráló, ha az ember kiönti a másiknak a legbensőbb kreativitását, az pedig nem érti meg? – vág vissza dühösen az Éjszakai ragadozók Edwardja a feleségének Tom Ford idei remekművében. Nos, Damien Chazelle művében a probléma látszólag könnyebben kiküszöbölhető. Az elején tisztázzuk, hogy utálom a dzsesszt – sokkolja az elején Mia (Emma Stone) társát, hogy aztán hamarosan mégis megszeresse azt s a közös, újra és újra előkerülő dallamukat. S hogy beleszeressen a másik álmába.

Álomszerűen szeretnek egymásba hőseink is, hogy aztán meneteljenek is előre álmaik megvalósításában: irány a színpad, dzsesszre és színészkedésre fel! A csodás díszletelemek közt viszont felsejlik a valóság: hőseink a Haragban a világgal vetítésére ugranak be a békebeli moziba, hogy aztán Sebastian zenekarának videója már a YouTube-on gyűjtse a kattintásokat. Hősszerelmeseink a planetárium csodás díszletei közt szárnyalnak a csillagok között, nem sokkal később viszont a sikerületlenség és az elbizonytalanodás kényszeríti vissza őket a földre.

Sleep című munkájában Andy Warhol ironikusan mutatta be, hol is érdemes keresni valójában álmainkat. Öt és fél órás filmjében egy beállításban szemlélhettük közeli barátját alvás közben. Ezzel szemben hirdették Hollywood klasszikusai is: álmainkat a valóságban kell kergetnünk, ha eléggé akarjuk, akkor megvalósíthatjuk őket. Dzsesszzongoristák lehetünk, létrehozhatjuk klubunkat, színésznőként mozifilmek plakátjain szerepelhetünk! Fáradságos a küzdelem, de végül minden a miénk lehet, áldozataink pedig csak bukkanóként maradnak meg, afféle emlékként, amik csak építettek minket.

Nos, a La La Land minden látszat ellenére mintha mégsem igazán ezt üzenné. A film végén látható gyönyörű álomjelenet káprázata az egész művet bevonhatja, pedig egyértelmű: nosztalgikus reménykeltésről itt valójában szó sincs. A ragyogó felszín mögé tekintve rádöbbenhetünk: Chazelle elképesztő hitelességgel mesél életünkről, meg nem valósult álmainkról, vívódásainkról és folyamatos (el)vágyódásunkról. Boldog, édes, napfényes energiabomba, ami feltölthet minket a téli zimankó idején is – szólt a kritikusok egyöntetű megállapítása. Sőt, a The Guardian szerzője, Sarah Crompton még azt is megállapította: a film keserédes szépsége a tökéletes ellenszer a körülöttünk lévő világgal szemben, és Donald Trump közelgő elnöksége elől a leginkább a mozitermekbe érdemes menekülni.

A teljesen komolyan megfogalmazott gondolat árulkodóbb nem is lehetne: nem vitás, ismét csak egy álomvilággal állunk szemben. És nyilván szép számmal akadnak is, akik a Mennyit ér egy ember? és az Én, Daniel Blake valósága helyett továbbra is egy másikban léteznének, egy épp olyan megnyugtatóban, mint amiről Susan Morrow kollégája is beszélt az Éjszakai ragadozók elején. Abban, ahol Ryan Gosling mosolyog ránk a zongora mögül a klubban, amit valamiért mégsem Chicken Porternek hívnak.

Az Egyesült Államok fénykorának népszerű, csillogó-villogó filmjei valójában épp arra szolgáltak, mint ma a szuperhősmozik és young adult varázslatok. A harmincas évek gazdasági válságának idején lehetett menekülni Fred Astaire-hez, ma pedig lehet a világot újra és újra megmentő szuperhősökhöz. Chazelle-hez viszont nem érdemes, mert ha menedéket keresünk, könnyen még levertebben fordulhatunk ki a moziból. Ha viszont szépséget, varázslatot, fantáziát, arra már jóval biztosabban rálelhetünk.

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

Kiemelt

Valóban népbetegséggé vált a diabétesz
Bár minden évben többször hallunk és olvasunk a diabétesz tüne­teiről és lehetséges szövődményei­ről, sok esetben mégsem fordítunk kellő figyelmet a megelőzésre.

Előállítottak

Borkai-ügy: zsarolás miatt nyomoznak egy volt labdarúgó ellen
A korábbi válogatott labdarúgó, P. József zsarolhatta meg az időközben a Fideszből kilépett és polgármesteri mandátumáról lemondott győri városvezetőt az önkormányzati választások előtt.

Túl nagy libsi ikon

Elveszett tisztességek
Tisztességes ez így? Válaszolok a társulat helyett: nem, ez így nem tisztességes. Hanem tisztességtelen. És tényleg jó lenne tudni, ki dönt ezekben az esetekben az emberek sorsáról.

Aktuális

Rohanó századunk egyik hozadéka: a reflux
Egyre többen érintettek hazánkban emésztőrendszeri betegségekben, szinte mindenkinek van az ismeretségi körében glutén- vagy laktózérzékeny, és sokan – egyre több fiatal is – refluxosak lesznek.

Fricz Tamás blogja

Cseh Katalin, ön súlyosan téved!
A határon túli magyarok érdekeit a legjobban a románok, illetve a szlovákok képviselik? Miféle „elképzelés” ez Cseh Katalin pártjától? Tarthatatlan, nevetséges és naiv.

Hirdetés

Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …