A díjat fele részben a seattle-i Washingtoni Egyetemen dolgozó David J. Thouless kapta, míg a kitüntetés (és a vele járó pénzjutalom) másik felét F. Duncan M. Haldane, a Princeton, illetve J. Michael Kosterlitz, a Brown Egyetem tudósai között osztották meg. Kutatási témájuk és felfedezéseik eredményeként a díjat odaítélő bizottság értékelése szerint „ajtó nyílt az anyag korábban ismeretlen állapotainak (fázisainak) világára”.
Mindhárman fejlett matematikai eszközöket használva tanulmányozták azokat a halmazállapotokat, amelyek gyökeresen másképp viselkednek, mint a köznapi életben megtapasztalt három halmazállapot (a szilárd, a folyékony és a gáz). Ilyen fázisokban működik a szupravezetés, itt léteznek a szuperfolyadékok vagy a vékony, gyakorlatilag kétdimenziós síkként értelmezhető mágneses filmek. Felfedezéseik az elkövetkező évtizedekben bizonyosan előbbre fogják vinni az elektronikai ipart, de a technológia és talán az orvoslás megannyi területén is alkalmazni fogják azokat.
Michael Kosterlitz és David Thouless a hetvenes években az akkori felfogásra rácáfolva kimutatták, hogy a szupravezetés és a szuperfolyékonyság létrejöhet rendkívül vékony rétegekben, anyagfilmekben is. A szuperfolyékonyság az anyag különleges halmazállapota, amely rendkívül alacsony hőmérsékleten jöhet létre, és gyakorlatilag nulla belső súrlódás illetve nagy hővezető képesség jellemzi. A fizikusok azt is bizonyították, hogy a szupravezetés kizárólag extrém alacsony hőmérsékleten (mínusz 200 Celsius-fok alatt) alakulhat ki. Feltárták emellett a fázisátmenet mechanizmusát is, amelynek eredményeképpen a szupravezetés magasabb hőmérsékleten eltűnik.
Mindhárom díjazott kutató felfedezéseihez a matematika topológia nevű részterületét alkalmazta. A topológia a geometriának egy ága, és az alakzatok olyan jellegzetességeivel foglalkozik, amelyek akkor is állandóak maradnak, ha deformáljuk, tehát nyújtjuk, összenyomjuk vagy hajtogatjuk őket. Duncan Haldane, a harmadik nyertes ezeket a topológiai módszereket az anyagban lévő apró mágnesek láncszerű működésének megértésére alkalmazta. Az elmúlt évtizedben gőzerővel indultak be a hasonló kutatások, amelyeket a három kitüntetett tudós munkássága alapozott meg. Mindezek elengedhetetlenek lesznek az új típusú elektronikai eszközök, legfőképpen a kvantumkomputerek kifejlesztéséhez.
Hogy a díjazottak munkásságának lényegét (legalább elemi szinten) megértsük, érdemes áttekintenünk az anyag halmazállapotait. Bár az atomok viselkedését végső soron minden halmazállapotban (fázisban) a kvantummechanika törvényei vezérlik, a köznapi életből is ismert hőmérsékleti tartományban e hatást elfedik a részecskék véletlenszerű mozgásai, rezgésük. Ahogy azonban végletesen lehűtjük az anyagot, és közelítünk az abszolút nulla fokhoz (mínusz 273 Celsius-fokhoz), mintha egy más világba csöppennénk, és a kvantummechanika működése szemmel láthatóvá válik – írja a Nobel-bizottság a díjazás alkalmával publikált tanulmányában.
Extrém alacsony hőmérsékleten az anyagon belüli súrlódás gyakorlatilag megszűnik. Így a szupravezető anyagokban az elektronok akadálytalanul száguldhatnak, a szuperfolyadékokban pedig az örvények megmaradhatnak az idők végeztéig, hiszen súrlódás híján nincs, mi megállítsa őket. A furcsaságok csak sokasodnak, ha ezekből az anyagokból olyan vékony filmeket képezünk, amelyek szinte egyetlen atomnyi vastagok.
Az elmúlt évtizedekben a világ anyagfizikai laborjaiban már rengetegféle szuperfolyadékot, filmszerű szupravezetőt és mágneses tulajdonságokkal bíró anyagot előállítottak, és intenzíven vizsgálják őket napjainkban is. A köznapi életben soha nem látott tulajdonságaik egy (nem is olyan távoli) napon valószínűleg megújítják mindazt, amit ma az elektronikáról tudunk.
