„Egyáltalán nincs a fejekben, hogy nőket is érdemes mentorálni”

A véralvadást és a növények C-vitamin-termelését kutató nőket tüntettek ki A nőkért és a tudományért díjjal.

Évente 30 ezer ember halálát okozzák az érrendszerben képződő vérrögök Magyarországon. Bár az orvostudomány ma már sokkal hatékonyabban képes az időben felfedezett, érelzáródással fenyegető vérrögöket kezelni (akár gyógyszeresen feloldani, akár mechanikusan semlegesíteni), a trombózis és más véralvadási betegségek még ma is a vezető halálokok közé tartoznak. Mint egy magyar kutatónő felfedezéséből kiderül, a gyógyszerek gyakran nem elégséges hatékonyságának oka az, hogy a szervezet különféle pontjain képződő trombusok (vérrögök) összetétele más és más, így a várt hatás eléréséhez specifikusabb kezelési módokra lenne szükség.

– Mindig is a véralvadással foglalkoztam. A doktori kutatásaim során a véralvadás vérrögök képződését eredményező jelenségeit vizsgáltam. Az alvadás kezdetén egy vízoldékony fehérje oldhatatlan fehérjévé (fibrinné) alakul át, amely hálót képez, és ebbe a hálóba akadnak bele a vérben található alakos elemek: vérlemezkék, vérsejtek. Ez a sérülések alkalmával képződő vérrög elállítja a vérzést – mondja Wohner Nikolett, a Semmelweis Egyetem III. Számú Belgyógyászati Klinikájának orvosa. – Korábban a fibrinháló feloldását leegyszerűsített körülmények között, kémcsőben vizsgálták, de ez hibás megközelítés, hiszen a vérrögök szerkezete sokkal komplexebb, mint azt korábban gondolták. A trombusok egyéb összetevői pedig nagymértékben befolyásolják azt, hogy egy gyógyszer mennyire hatásos a vérrög feloldásában.

Nem is az a fő probléma, hogy a jelenlegi gyógyszerek nem képesek feloldani a vérrögöket, inkább a sok mellékhatás okoz aggodalmat. Ezek a vegyületek ugyanis nemcsak a vérrög képződésének helyszínén hatnak, hanem szervezetünk más pontjain is, és ez vérzéses szövődményekhez vezethet. Wohner Nikolett doktori fokozata megszerzése után is a véralvadás rendellenességeivel foglalkozott, de az érem másik oldalát, a vérzékenységet kutatta. Párizsban az Hopital du Kremlin-Bicetre kutatóintézetben töltött négy évet, ahol a vérzékenységgel járó Von Willebrand-betegség hátterét vizsgálta.

– Ez egy igen gyakori betegség, százból egy embert érint. Fő okozója, hogy az úgynevezett Von Willebrand-véralvadási faktor koncentrációja alacsony a vérben, vagy egy mutáció folytán hibásan működik – folytatja Wohner Nikolett. – A kutatásaink során felfedeztünk egy receptort, amely azért felelős, hogy a genetikailag módosult Von Willebrand-faktort idő előtt kivonja a keringésből, aminek következménye vérzékenység lesz az érintett betegekben.

A díj jellegéből fakadóan a kitüntetettektől mindig megkérdezik, hogy milyen nőként kutatással foglalkozni. Ilyenkor minden díjazott kivétel nélkül elmondja, hogy ő személyesen soha nem tapasztalt önmagával szemben hátrányos megkülönböztetést. Ha ez igaz, akkor kétségtelenül nagyot fejlődött a világ e tekintetben az elmúlt évtizedekben. Ugyanakkor ott motoszkál az ember fejében a kisördög, hogy ha még a díjazottak sem érzékeltek soha diszkriminációt, akkor vajon mi szükség van a díjra? Nem lehet teljes mértékben kizárni azt sem, hogy egyes kutatónők inkább hallgatnak a kellemetlen élményeikről. Méghozzá éppen azon munkahelyi függőségi viszonyok miatt, amelyek lehetővé tették ezen élményeket.

– Soha nem ért megkülönböztetés a tudományos pályán amiatt, hogy nő vagyok. Nem tapasztaltam, hogy a kutatásban a nőket, ha ugyanúgy teljesítenek, mint a férfiak, akkor megkülönböztetés érné – vallja Wohner Nikolett, akinek egyelőre nincsenek gyerekei. – A probléma inkább abból adódik, hogy a nők életük egy szakaszában olyan szituációba kerülnek, amelyben dönteniük kell a család, a gyerekvállalás és a kutatás között. A választás ilyenkor a család irányába szokott hajlani, ami miatt évekre kiesnek a kutatásból, ezáltal nagy hátrányba kerülnek. Ha az ember nem tudja folytatni a kísérleteit, akkor általában más rivális kutatócsoport megcsinálja helyette.

Tóth Szilvia Zita, a díj másik kitüntetettje beszélgetésünk idején első kézből tapasztalhatta meg a női kutatók karrierjét hátráltató legnagyobb nehézséget, hiszen otthon van kisgyermekével, aki az interjú közben is mellette volt.

– Van egy héttagú kutatócsoportom, így ennek vezetőjeként nem tehetem meg, hogy egyáltalán ne foglalkozzak a kutatással. Igyekszem most is napi három-négy órát a munkámmal tölteni. Követem a kollégáim kutatásait, és irányítom a doktoranduszok munkáját – mondja Tóth Szilvia Zita, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. – Van egy hatéves fiam is, és mindig is úgy gondoltam, hogy igyekeznem kell összeegyeztetni az anyaságot és a tudományos karriert. Tehát úgy döntöttem, hogy sem a karrieremet, sem a családalapítást nem adom fel, hanem egyszerre csinálom mindkettőt, annak minden nehézségével együtt. Ez sok szervezést igényel, és egy férfi kutatóval szemben bizonyos fokú hátrányt jelent.

A kutató szerint vannak olyan társadalmi elvárások, amelyekkel egy nőnek meg kell küzdenie a tudományos pályán is. Elmondta, hogy vannak, akik nem nézik jó szemmel, hogy ő nyolc hónap után visszamegy dolgozni. Direkt nemi diszkriminációval nem nagyon találkozik, ugyanakkor a tudományos ranglétra magasabb fokain elhelyezkedő férfiak nem tudatosan mégis másképp kezelik a nőket. – Egyszerűen nincs benne a fejükben, hogy például nőt is érdemes lenne mentorálni, tehát felépíteni, hogy egyszer majd ő legyen az utóduk – véli Tóth Szilvia Zita.

Kutatócsoportja legfőképpen a növények aszkorbát- (C-vitamin-) termelését, szállítási folyamatait, illetve e vegyület élettani szerepét vizsgálja.

– Mindenki a C-vitamin antioxidáns szerepét ismeri leginkább, pedig sok egyéb élettani folyamathoz is nélkülözhetetlen. Munkatársaimmal felfedeztük, hogy a C-vitamin fontos szerepet játszik a fotoszintézisben is. A növények a fotoszintézis során vízből állítanak elő oxigént, eközben pedig a víz redukáló erejét használják fel a felépítő folyamataikhoz (a redukció az a kémiai folyamat, amikor egy vegyület elektronokat vesz fel – M. Cs.) – magyarázza a biológus. – Mi viszont egy gyakran használt laboratóriumi modellnövényt, a lúdfüvet, illetve egy zöldalgát vizsgálva kimutattuk, hogy stressz esetén (például az optimálisnál magasabb hőmérsékleten) a víz szerepét részben átveheti a C-vitamin, ezáltal védve a növényt a további stresszhatásoktól.