Persze nem hagyjuk, hogy ő nevessen a végén. Nehéz itt, átkozottul nehéz – hallik ki az üzenet –, de a kerítésen túl özönvíz emészti el a népeket, miközben Magyarországon legalább a krumplileves krumplileves.
Hogy a tájékozatlanság és az önteltség e serény nevelgetése miképpen vezet a folyamatos nemzetvesztés állapotához, ehhez talán elég pár sort idézni Németh Lászlónak a (köz)rádió feladatairól írt tanulmányából: „A német, a francia, az olasz, a cseh: még a műveltebb magyarban is olyan képzeteket kelt, amely inkább karikatúrája a valóságnak, mint képe. Félreismerjük a néptársaság erőviszonyait, hencegünk, vagy túlságosan megalázkodunk, s csodákra számítunk, amelyek nem következhetnek be. A rádiónak fontos feladata, hogy állandó, tárgyilagos ismertetésekkel ezeket a gondolkozásunkba megrögzött tévképeket eloszlassa, s a külvilágbeli tájékozódást ennek az útkeresztre került népnek szenvedélyévé tegye.”
Ettől a céltól a közmédia meglehetősen eltávolodott. Talán sosem is volt célja igazán. Ám korábban ebben a rémálomban az legalább elviselhető volt, hogy erősen emlékeztetett a haláltusára. Amiről sejthettük: egyszer vége lesz.
Ami most van, az tehát egyrészt ugyanaz, de mégis más. Azt üzeni: kedves magyarok, láthatjátok, hogy megpróbáltuk. Hagytuk a húsosfazekakat, megnéztük az ígéret földjét, szippantottunk a szabadság levegőjéből – de ez nekünk nem megy. Itt van nektek inkább az újabb hungarikum: gulyáskommunizmus helyett halászlé-kapitalizmus.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!