„Megtámadtak minket. Amerika hadban áll” – mondja komoran a kamerába Morgan Freeman színészóriás, és az ember fészkelődni kezd a székében. Mint egy mozielőzetes alatt, ahol a legdrámaibb mondatokkal sokkolják a nézőket. Csakhogy ez nem egy trailer, hanem egy vezető újságírókat és a volt nemzetbiztonsági főnököt is felvonultató új amerikai szervezet programfilmje.
Amelyből kiderül, hogy az oroszok a támadók. Ez nyilván még inkább fészkelődésre készteti a nézőket, hiszen ebben az esetben az egyre szakadozó rádióadások már arról szólnának, hogy éppen melyik város tűnt el a föld színéről. Rakétákat viszont egyelőre csak Észak-Korea lövöldöz. A tengerbe, változó sikerrel.
A Youtube-ra feltett videót a Bizottság Oroszország Vizsgálatára nevű szerveződés jegyzi, amely azt ígéri, összegyűjti és folyamatosan elemzi a választások alatt állítólag Amerikát ért orosz támadásról szóló sajtóhíreket és fejleményeket. Vagyis felveszi a kesztyűt Putyin troll- és hackerhadseregei ellen, amelyek – feltételezésük szerint – az elnöki székbe segítették Donald Trumpot.
Ma már megszokott, ha egy politikai párt alig álcázott szervezetet vet be támadó ékként a kampányában. Emlékezhetünk még, hogyan adta meg a republikánus lejárató hadjárat alaphangját 2004-ben a Rohamcsónakos Veteránok az Igazságért „civil szervezet” John Kerry vietnámi múltját feszegetve. Mivel a Fidesz sokat tanult az ottani guruktól, nem kell messzire mennünk: nekünk is van Békemenetünk, amelynek ténykedése csak annyiban sajátosan kádári, hogy rohamcsónakosainkat állami pénzekből finanszírozzák.
Azt sem vonom kétségbe, hogy Vlagyimir Putyinnal nem árt óvatosnak lenni. Készséggel elhiszem, hogy célja lehet a nyugati szövetségesek egységének megbontása és a migránsválság adta káosz fenntartása is Európában. Ennek a rohamcsónakos bizottságnak a ténykedése azonban aligha alkalmas a védekezésre. A célja is más.
Óvatosságra int, hogy vezéralakjai között találjuk például David Frumot, akit a Bush-érában az adminisztráció vezető neokonzervatívjaként tartottak számon, és aki rendkívül sokat tett az iraki háború ideológiai előkészítéséért. Az ő nevéhez fűződik a „gonosz tengelye” kifejezés is, ami már akkor is hülyeségnek hatott, hát még amikor Frum később, 2013-ban a Newsweeknek írt cikkéből kiderült, hogy a háború egyik fő célja az ingatag Szaúd-Arábiától való olajfüggőség megszüntetése volt – egy új, nyugatbarát Irak megteremtésével.
Nos, a jelek szerint ez a projekt nem járt nagy sikerrel, de Frum – immár Hillary Clinton mellett letéve voksát – visszatért politikai száműzetéséből. Ő persze csak egyik alakja annak a külpolitika-csináló elitnek, amelyet láthatóan egyre kevésbé érdekel a külpolitika, annál inkább Trump kikészítése.
Ez lehetne üdvözlendő vállalkozás is, csakhogy amit itt Hillaryék összehoznak az elnökkel együtt, kezd világméretekben veszedelmessé válni.
Trump körülbelül a videó megjelenésével egy időben tartotta nagy ívű beszédét az ENSZ közgyűlése előtt, ahol teljes pusztulással fenyegette meg Észak-Koreát, és igazából nem ígért sokkal jobbat Iránnak sem. Majd katonai beavatkozást helyezett kilátásba Venezuelában, nekiment Kubának, Kínának, és – az ellene folyó kampány hatására már nem tehet mást – Oroszország felé is rúgott egyet. Az amerikai elnök az ENSZ-ben is elsősorban az amerikai választókhoz beszélt. Félelmeikre, nacionalista fóbiáikra apellált azzal a céllal, hogy megtépázott támogatottságát kicsit feltuningolja.
Riasztó, de az oroszellenes hisztéria elszabadításával a Trump-ellenes tábor is így jár el. A McCarthy-korszak óta nem láttunk ilyen bizottságosdit, ráadásul most Szovjetunió sincs, hiába sejtenek minden bokor mögött orosz hackert. (Csodálkozhatunk-e azon, hogy Orbán Viktor úgy érzi: következmények nélkül vezényelhet félelemhadjáratot ő is?)
Annyit mindenesetre elértek, hogy az amúgy is zavaros elképzelésekkel érkező amerikai elnököt külpolitikai kérdésekben sarokba szorították. Elmozdításához (az impeachmenthez) azonban nem kerültek egy hüvelyknyivel sem közelebb.
Így alakult ki az a sajnálatos helyzet, hogy jelenleg két ön- és közveszélyes csoport feszül egymásnak a világ vezető szuperhatalmában.
Pedig vannak olyan történelmi pillanatok, amikor bizonyos korrekciók, fordulatok végrehajtása időszerű és elengedhetetlen a világszínpadon. (Ha ez elmarad, akkor jön a nagyobb baj.) Ilyen lenne – egyebek mellett – a konfliktus lezárása az egyre vakmerőbb oroszokkal Ukrajnában és Szíriában.
Az idegesen hadonászó Trump most jobb híján a koreai konfliktus felé fordult. Azt viszont erővel megoldani nem lehet. Így csak remélhetjük, hogy Freeman akciófilmjéből nem lépünk át egy másik mozizsánerbe. Abba, amit posztapokaliptikusnak szoktak nevezni.
###HIRDETES###
