Atombunker és zombiapokalipszis: miért gyűjt egy amerikai lőfegyver-arzenált?

Jobb, ha a legrosszabbra készülsz. És ez 1620 óta így megy minden nap.

Egyáltalán nem vagyok ellensége a felelős fegyvertartásnak, és a mai Magyarországon ezzel kapcsolatos állami üldözési mániát sem tartom helyénvalónak. Lehetnek elhagyatott vidékek, ahol észszerű elővigyázatosság az önvédelmi célú fegyver a sublótban. (Nagyvárosban ez kevésbé igaz: ott legtöbbször a futás a leghasznosabb önvédelmi eszköz, ha ránk támadnak.)

Csakhogy Amerikában a fegyvergyártók hatékonyan kapcsolták össze a lőfegyver birtoklását bizonyos elvont, pozitív ideákkal.

Például a szabadsággal. Olyannyira, hogy például a szövetségi kormány vélt túlhatalmával szemben számtalan milícia gyakorlatozik Amerika-szerte az erdőkben: ők is azt gondolják, hogy jogaik garanciája a minél nagyobb tűzerő.

Vagy a felkészültség mitológiájával, amely nagy marketingerővel bír. (Az utóbbi idők felfedezett vásárlói célcsoportja a nő: ez igazi girl power – egy stukker a retikülben mindent megold!)

Ez az igazi oka, hogy manapság elképesztő mennyiségű és tűzerejű fegyvert értékesítenek az amerikai piacon. Tömegével olyan félautomata rohampuskákat is, amelyekről azt állítani, hogy önvédelmi vagy sportcélra szolgálnak, egyszerűen nevetséges. A fegyvertartók népes tábora pedig komoly erő, amellyel a Republikánus Párt már nem tud szembemenni.

Az ilyen üzleti célú ámításoknak magam is folyton áldozata vagyok. Emberi dolog ez. Pénztárcám is megérzi, hogy a különféle, praktikusnak tetsző határidőnaplók, jegyzetfüzetek és digitális applikációk a felkészültség érzetét keltik bennem – holott az íráshoz, a rendezettebb élethez nyilván elegendő egy papír és egy ceruza is. Pontosan látom, miképpen használják ki gyarlóságomat és infantilizmusomat, mégis megveszem a következő Moleskine-omat, mintha ez jelentené a megváltást.

Viszont ha valaki gépkarabélyokat gyárt, talán elvárható lenne, hogy a kereslet efféle mesterséges felduzzasztásáért az állam fejbe vágja. Ez ugyanis kártékony és veszedelmes. Akkor is, ha az USA legnagyobb lobbiszervezete, az NRA, mely valójában a gyártók érdekeit képviseli, jól csengő szlogenekkel kábít.

Érteni vélem tehát, miért halmoz fel valaki egész arzenált otthon, ha egyszer elkezdte gyűjtögetni a fegyvereket. Úgy van vele, hogy egy veszélyes világban egyszer szüksége lesz rá. Ahogyan a grundon, itt is a készülődés a lényeg – a végkifejlet pedig sajnos többnyire prózai és (ön)veszélyes.

S aztán akadnak olyanok is, akiknél tényleg elborul valami. A felhalmozott sérelmek, a paranoia vagy a valósággal való szembesülés pedig végül elsüti a gyártók által a színpadra helyezett fegyvert. Vagy az egész arzenált.