Igaz is, a nyughatatlan Fényes László, ezt már a történelemkönyvekből tudjuk, 1918-ban az őszirózsás Nemzeti Tanácsban hadügyi államtitkár lett, de mivel a kommunistákat sem állhatta, a proletárdiktatúra alatt Szamuelyék majdnem felakasztották. Aztán Horthy idején emigrációba kényszerült. Előbb Bécsben, majd Prágában nyughatatlankodott, utóbb Párizsban telepedett le. Onnan a német megszállás elől előbb Dél-Franciaországba menekült, később az Egyesült Államokba. Ott halt meg 1944-ben.
Megjegyezhetnénk: minek ugrált a nemzetvesztő Károlyi forradalmának idején? Csakhogy Faludy elmondja, mi történt Trianon után Pán Simonnal: „Nagyapámtól tudtam meg [ ], hogy Pán Simonból szlovák hazafi lett, aki egy szót sem ért magyarul. Igen fontos posztot tölt be az állami adminisztrációban, már csak azért is, mert kevés az iskolázott szlovák”.
Ez felidéz bennem más sorokat is. Krasznahorkai László forgatókönyvének (Torinói ló) sokat citált részét: „Az egyik folyamatosan vesztett, a másik folyamatosan győzött, vesztés és győzelem, vesztés és győzelem, így mentek itt a dolgok, és ily módon jött be aztán a nyomtalan eltűnés egyrészről, a visszataszító trónfoglalás másrészről”.
Ilyenek jutnak nekem eszembe a feudális Magyarországról. Meg a deres. Mert mindaddig jól lehet szórakozni azon, hogy valaki a törvény előtti egyenlőség eszméjéért a hülyeségig lelkesedik, mindaddig lehet vágyódni lovagvárak után méhdöngicsélés közepette a körtefa alatt, amíg az ember fia egyszer sorra nem kerül, és rá nem húzzák a deresre. Képletesen szólva vagy szó szerint, mindegy is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!