Az már az első pillantásra feltűnik, hogy a kellemesebb arányoknak és a jól elhelyezett karaktervonalaknak hála az autó könnyedebbnek, filigránabbnak hat, miközben a modern jelleget a határozott élek és a jellegzetes LED-es menetfény adja meg.
Az utastérben a külsőn megismert, elegáns stílus folytatódik, persze a belső formái az ATS és XTS modellekével is nagy hasonlóságot mutat. A középpontban a kapacitív érintőképernyővel operáló multimédiás rendszer ül, de a műszercsoportot is képernyővel helyettesítették a Cadillac szakemberei, így a személyre szabhatóság magasabb szintre léphet.
Alapjait tekintve az új CTS méretesebb platformon nyugszik, mint elődje, így a méretbeli növekedésnek semmi sem szabott határt, s immáron a BMW 5-ös szériájának komoly ellenfeleként küldik harcba a gyáriak a szedánt, de a Mercedes–Benz E osztályának orra alá is törnének némi borsot az újdonság segítségével, miközben a korábbi generáció a közép- és felső kategória között lebegett.
Az új CTS orrában benzinesek terén háromféle választási lehetőség kínálkozik: a kétliteres, 272 lovas turbómotor már az ATS-ben bizonyított, őt 3,6 literrel követi a szívó V6-os 321 lóerőt előállítva, a csúcson pedig a márka új, 3,6 literes V6 turbója áll, 420 lóerőt felsorakoztatva.
Mindegyik erőforráshoz nyolcfokozatú automata váltó jár, a két gyengébbik verzióhoz pedig összkerékhajtás is elérhető lesz. Amennyiben a Cadillac Európába is elhozná a CTS-t, dízelmotorokra is szüksége lesz, azonban az ilyen irányú tervek nyilvánvalóan a bemutatóval egyetemben derülnek majd ki.