Már évek óta megfigyelhető az a tendencia, hogy az autóimport mellett az -export is jelentős mértéket ölt hazánkban. Mint ismert, az alacsony regisztrációs adó következtében a tavalyi év során 53 533 autót hoztak be külföldről a vásárlók, ami jócskán meghaladta a korábbi számokat. Ugyan az export ezt a mértéket még nem érte el, 2012-ben – a Központi Statisztikai Hivatal számításai szerint – 10 785 autót értékesítettek határainkon túlra a kereskedők és a magánszemélyek, ami közel 10 százalékkal több a 2011-ben regisztrált üzletkötéseknél (9851 autó).
Az eladások összértéke majdnem elérte a 11,5 milliárd forintot. A növekvő számok hátterében egyszerű gazdasági tényező áll: magas euróárfolyam mellett több vásárló jön Magyarországra használt autóért. A tavalyi év során a külföldi vásárlók szempontjából kedvezően alakult ez a mutató, a 300 forinthoz közeli – vagy akár azt meghaladó – euró sokakat arra biztatott, hogy hazánkból vásároljanak kocsit.
A legtöbb vevőt Szerbiából regisztrálták: 6863 gépkocsival a tranzakciók 63 százalékát fedték le, második helyen Németország zárt 1288 autóval, ami 12 százalékos részesedést jelent. „Sokan úgy vélekednek, hogy Magyarország a végállomása az idős használt autóknak. Ez nagyrészt igaz is, azonban az exportszámokból kiderül, hogy sok koros kocsi távozik tőlünk déli szomszédjaink felé, ők ugyanis az idős, olcsóbb autókat preferálják. Ettől függetlenül az öreg gépkocsik importja továbbra is élő probléma, hiszen a tőlünk kiáramló idős példányok száma meg sem közelíti a hazánkba érkező koros járművekét – mondta el Horváth Zoltán, a Weltauto márkaigazgatója. – A szerbekkel szemben a németek a fiatal, jobban felszerelt, így drágább gépkocsikat exportálták hazánkból, náluk a minőség az elsődleges szempont a vásárlás során.”
A célországok között több különleges desztináció is szerepel, vettek autót Líbiából, Bissau-Guineából, Gabonból, Mauritániából és Koreából. Motorizáltság szempontjából az 1,5–2,5 literes dízelvariánsok voltak a kedveltek tavaly, 4976 autót vettek ebben a kategóriában (46 százalékos részesedés), és szintén keresettek voltak az 1000–1500 köbcentiméteres benzinmotorral szerelt négykerekűek is (2859 autó, 26 százalékos részesedés).