Láthatatlan spórolás – Citroën C-Elysée teszt

Azt, hogy a költséghatékony kategória létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, a nagyobb gyártók próbálkozásai mutatják: a Citroën C-Elysée járt nálunk.

Joggal  vetődik fel a kérdés, hogy hasonló összegért mennyire érdemes egyszerű, olcsó, tehát kompromisszumokkal járó autóba locsolni a pénzt, miközben 3 millió környékén kiváló 2-3 éves használt autókkal oldhatjuk meg a család mobilitási szükségleteit. Ám egyrészt a használt autók nem tartoznak látókörünkbe, másrészt az új autók forgalma nélkül a használt modellek is kikopnának a piacról, harmadrészt pedig nem kell feltétlen nagy kompromisszumokra gondolni az alacsonyabb árcédulával fémjelzett autók hallatán.

Hiszen spórolás és spórolás közt is bőven akad különbség, lehet ésszel logikusan művelni a fillérek gereblyézését, de persze lehet irtókapával is tevékenykedni, ami a végeredményt tekintve nem feltétlenül hoz sok jót a konyhára. A Citroën valamilyen érthetetlen okból kifolyólag már első látásra sejteti, hogy a franciák a jó végén fogták meg a dolgot.

A nagy puttonyos szedánok sokszor esetlen arányairól, bumfordi formáiról ezúttal szerencsére nem kell beszámolnunk, a C-Elysée kellemes vonalakat öltött magára, komoly tekintettel és kissé jellegtelen hátsó traktussal fűszerezve az összképet. A karizmatikus idomok ezúttal kimerülnek a markánsabb, de kifejezetten tetszetős oldalsó karaktervonalban, ám inkább legyen kevés csicsa, mint túl sok smink. Felnyitva az ajtókat alig találkozunk a takarékoskodásra utaló nyomokkal. Az anyagok ugyan kemények, ám textúrájuk kellemes, egy-két apróbb illesztési pontatlanságtól eltekintve pedig az összeszerelés is meglepően jóra sikeredett.

A szürke betét feldobja a műszerfalat, sőt, sokkal igényesebbnek, minőségibbnek hat az egész, mint például a Rapid komor pultja, a világos színű kárpitok emellett messze otthonosabbá varázsolják az utasteret. A tetszetősen kialakított piros mutatók feldobják az óracsoport egyszerűségét, sajnálatos módon azonban vízhőfokot most hiába keresünk, nem tudjuk leolvasni, ugyanis sehol sem jelzi még egy árva LED sem, hogy hideg vagy meleg-e a motor.

A kapcsolók, gombok működése hibátlan, a kezelőszervek ergonomikusan kerültek elrendezésre, így a vezető részéről nem érheti panasz az autót. Természetesen néhány ponton azért érezhető, hogy az alsó középkategóriához képest alacsonyabb szegmensről van szó, az ablakemelő kapcsolók a középkonzol aljába csoportosítva ülnek, s az automatikus funkció ezúttal mindegyikről hiányzik.

Ha elöl tisztességes a helykínálat, akkor hátul fejedelmi, ám makulátlanságról nem beszélhetünk: a háttámlába integrált, fix fejtámlák átlagos termet mellett az ostorcsapás elleni védelem teljes hiánya okán bizony már komoly biztonsági kockázatot jelentenek – egy hangsúlyozottan családi autó esetében ez elfogadhatatlan. A hibákat az autó erényei igyekeznek ellensúlyozni, így például a csomagtér tényleg óriási, de a puttony egyben a spórolás tetten érhető nyomainak gyűjtőhelye is. A fedél kárpitot sosem látott, s az alsó perem is csupán pőre fém, a mélyen benyúló zsanérok veszélyéről nem is beszélve.

A motorháztető alatt viszont kellemes társra lelünk az 1,6 literes szívó benzines személyében. Ez a franciák régebbi blokkja, szívóoldali szelepvezérléssel megspékelve, 115 lóerővel. Noha sokan temetik a hasonló erőforrásokat, a Citroën ezúttal pozitív csalódást okozott. Az alapjáraton szinte néma motor fogyasztása meglepően jól alakult, s masszív városi etapok ellenére is könnyedén tartható az étvágy 7 liter alatt, miközben országúton már az 5,2-5,3 literes fogyasztás jelent újabb jó pontokat, s autópályán is vígan 7,5 liter alatt maradhatunk a viszonylag rövid ötödik ellenére.

A szelepvezérlésnek hála felül szépen megy a C-Elysée, viszont a magas fordulaton tolakodó motorzajt és a műanyagos, épp ezért kellemetlen váltási érzetet mindenképpen felróhatjuk neki. A kormányzás mindeközben kissé plasztikus, ám pontos és könnyed, ahogy a futómű sem a kanyarvadászatra született. A keresztbordák főleg a hátsó kerekeket vezetik meg, a kényelemre hangolt szerkezet mégis jól és magabiztosan teszi a dolgát, az 50 km/h felett automatikusan bekapcsolódó menetstabilizáló pedig éberen őrködik felettünk. Összességében a kategória egyik legjobbjával van dolgunk, főként a helykínálat, a praktikum, a használhatóság terén, miközben a látható spórolást sikerült a franciáknak a minimumra csökkenteniük. Normafelszereltséggel 3,74 millió, mínusz kedvezményért 3,47 millió forintért hozható el a C-Elysée.

A nagyobb és kicsivel igényesebb Renault Fluence normaszinten 105 ezerrel drágább a kicsit gyengébb képességekkel bíró, 110 lóerős, 1,6-os szívó esetén, ám az ő esetében 400 000 forint kedvezménnyel számolva már 3,45 milliónál járunk.

Mindeközben a kétségkívül legjobb hajtásláncot felmutató, de szűkösebb és komorabb Škoda Rapid és Seat Toledo 1.2 TSI 105 lóerővel, igaz, 6-os kézi váltóval, hasonlóan felszerelve már 4,6 millión is túllő, őt csupán a félmilliós kedvezmény és a további, extrákra szóló kedvezmény tartja versenyben, s így már 3,74 millió forintért jó ajánlatnak számít. A legolcsóbb megoldást kétségkívül a Dacia adja a 90 lovas turbómotorral szerelt, érintőképernyős navigációval és tempomattal 3 milliót kóstáló Logannal. Más kérdés, hogy az aktuális keresleti-kínálati keresztben 3-5 millió forintba kerülő járművekre valóban ráhúzhatjuk-e az „olcsó” jelzőt

Az írás tesztünk kivonata. A teljes anyagot ezen a linken érheti el.