Mi sem bizonyítja jobban a Security részleg szigorú bizalmasságát, minthogy Wilfredo Rohwedder azt sem engedte, hogy egy fotót készítsünk róla, az elkerített részlegben kiállított szuperbiztonságos 7-es sorozatot pedig kívülről igen, belülről viszont nem fényképezhettük le. Továbbá az első viccesebb megjegyzés után meglehetősen elkomolyodott interjúalanyunk arca, amiből rögtön következtethettünk, hogy ez nem az a beszélgetés, ahol a mókázásnak helye van.
A Security részleg dolgozói rettenetesen komolyan veszik munkájukat, ami nem is csoda: olyan embereknek építenek autókat, akik fokozott veszélynek vannak kitéve, az életek védelme pedig nem gyerekjáték. Ráadásul pedig azok is veszélyben vannak, akik ezt a tevékenységet űzik. A márkánál három kategória létezik. Az első az úgynevezett VR4 osztály, ahova jelenleg két gyári modell, az 5-ös sorozatú és az X5-ös Security tartozik.
Ezek a bajorok például kézi fegyverek ellen nyújtanak megfelelő védelmet, egészen 0.44-es Magnum kaliberig. A következő osztály a Security Plus – jelenleg kizárólag az X5-öst rendelhetik az ügyfelek ilyen formában; a 6-os osztálynak megfelelő típus fejlesztésénél az volt a lényeg, hogy a széles körben elterjedt AK–47 típusú gépkarabéllyal indított támadások ellen megvédje az utasokat. A harmadik kategória képviselője volt az általunk vizslatott 7-es sorozat – ilyen komoly védelemmel kizárólag a cég zászlóshajóját lehet megvásárolni, méghozzá csakis hosszított kivitelben. A BMW High Security néven bocsátja piacra a csúcsmodellt, amit a széria két legizmosabb, duplaturbós erőforrásával lehet megrendelni: a 4,4 literes, 450 lóerős V8-assal (50i), valamint a hatliteres, 544 lovas V12-essel (60i).
Mindkét erőforrás a hátsó kerekeket hajtja, az erőátvitelről pedig a remek nyolcfokozatú automataváltó gondoskodik. Hogy miért csak ilyen komoly teljesítménnyel kérhetünk maximális védelmet nyújtó 7-est, arra a tömeg és az ár a válasz: utóbbi nem nyilvános, ám annyit megtudtunk, hogy a felszereltség függvényében simán lehet a „sima” változat 5-6-szorosa (akár 200 millió forint). És a tömeg? Most kapaszkodjanak: üresen a V12-es erőforrással közel 4 tonnát nyom az 5,22 méter hosszú bálna.
Ebből természetesen az következik, hogy egyszerű B-kategóriás jogosítvánnyal nem vezethetjük a védelmező BMW-t. De ez nem is gond, hiszen általában úgysem a tulajdonosok a sofőrök ezekben az autókban. A bajorok például egészen speciális képzéseket tartanak, ahol szinte minden elképzelhető támadási/menekülési helyzetre megoldást kínálnak a vezetőknek. A 760-as csúcsmodell például 6,2 másodperc alatt képes teljesíteni a 0–100 km/h-s sprintidőt, miközben csak 210 km/h-nál vet véget a száguldásnak az elektronika, míg a gyártó 14,5 literes vegyes fogyasztást társít a típushoz – a V8-as kivitelről nem állnak rendelkezésre pontos adatok, de számításaink szerint lényegesen takarékosabb, a menetteljesítmények terén pedig alig szerényebbek a képességei.
De hogy mitől is nyom 4 tonnát az autó? Erre a kérdésre a szinte elképzelhetetlenül komoly páncélozás a válasz. És tudják, hogy mi a legmeghökkentőbb? Az, hogy kívülről mindebből semmit nem lehet észrevenni, a különleges 7-es így pont úgy megbújik kaméleonként a forgalomban, akár társai. Az eredmény pedig önmagáért beszél: a teljes autó megfelel a VR7-es minősítésnek, bizonyos pontokon pedig eléri a típus a VR9-es szintet. Magyarul gyakorlatilag elpusztíthatatlan a bástya: a cél a terroristatámadások elleni védelem, így az autó alja aknaálló, a nagy kaliberű fegyverek nem jelentenek problémát, néhány szinte nem is életszerű véglettől eltekintve igencsak nehéz olyan szituációt elképzelni, amelyben ne tudna helytállni a High Security 7-es.
Amennyiben mozgásképtelenné válnánk, vagyis ha a páncélozatlan motor vagy akár az ultraerős és természetesen méregdrága, úgynevezett PAX rendszerű 19 colos Michelin abroncsok – amelyek 50 kilométert képesek kitartani a sérülés után maximálisan 80 km/h-s tempóval – feladnák a küzdelmet, még mindig komoly esélyeik vannak az utasoknak a megmenekülésre. Az autónak a kék villogók mellett nem csupán szirénái vannak, de természetesen automatikusan, vagy akár gombnyomásra segítséget tud bármikor hívni, sőt, hangosbeszélőnk is akad. A két teljes méretű akkumulátorral operáló dupla energiaellátás magától értetődik.
Az extrák armadája elképzelhetetlenül széles, a listán pedig olyan finomságokat is megtalálhatunk, mint az önműködő tűzoltó rendszer, vagy a levegővizsgáló, ami mérges gázok érzékelése esetén egy szemvillanás alatt lezárja a hermetikusan szigetelő utasteret – az oxigénellátásról persze nem kell félni, az autó ezt is megoldja. A fejlesztés során természetesen nem csak a karosszéria elemeit és az alvázat dolgozták át a fejlesztők, de a különleges opciók végett a lemezek alatt sem lehet összehasonlítani a „sima” 7-esekkel a High Security verziót.
A futómű, a kormánymű és a fékrendszer jelentős megerősítése a magas tömeg természetes velejárója. Bár a hirtelen manőverezés és a szlalomozás nem az erőd kedvence, viszont a szakértő elmondása szerint meglepő, hogy mennyire jó vezetni az limuzint, s a féktávok is megfelelnek egy átlagos személyautóénak.
Az írás bemutatónk kivonata. A teljes anyagot ezen a linken érheti el.