A két sportoroszlán időközben a hazai piacon is tiszteletét tette, ennek örömére pedig az importőr a múlt héten szervezett egy izgalmas bemutatót. Ezúttal szerencsére nem a forgalmas belvárosban és annak környékén dugózva bizonyosodhattunk meg a sebes franciák képességeiről, hanem egyenesen a tököli repülőtérre vezetett az utunk, ahol Székely Gyula vezetéstechnikai instruktor vezényletével űzhettük meg számunkra hazai pályán (rendszerint itt végezzük menetdinamikai méréseinket) egy kacskaringós, és felettébb technikás pályán a négykerekűeket.
Egy kicsit féltünk, amikor megtudtuk, hogy mindkét 200 lóerős modellből csupán egy-egy darabot hoztak magukkal az illetékesek, ám az egész napos kemény nyúzópróba ellenére egy rossz szót sem szólt a két típus, s a francia technika a fékekkel és a futóművekkel együtt meglepő szívóssággal állt ellenünk. S hogy még tovább fokozzák a szervezők az izgalmakat, ifjabbik Tóth János raliversenyző is kezei közé vette a 208 GTI kisméretű kormányát, hogy egy nagysebességű pályán egyenként megautóztassa a vendégeket.
Itt már persze a sokadik kör után adódtak melegedési gondok a teljesen széria fékek és az abroncsok esetében, ám az igazi sportautókat leszámítva egészen biztos, hogy nem sok utcai járgány bírta volna jobban az intenzív kínzást. S hogy Janika miért pont a 208 GTI-t választotta? Mert hiába gyorsabb kanyarokban a jóval feszesebb futóművel büszkélkedő RCZ, a 208-as jóindulatúbb, határhelyzetben pontosabban irányítható, könnyebb, és nem mellesleg kevésbé orrnehéz társánál. Az új GTI vajon méltó utódja a híres, 1984-1994 között több mint 300 ezer példányban legyártott, és számos sportsikert elkönyvelt 205 GTI-nek, amelynek alig 900 kilogrammos tömegéhez akár 130 lóerőt társított a gyártó? Igen; a 208-as ezen kivitele megérdemli a GTI típusjelet. Nézzük csak a részleteket!
Az autó szíve a már több ízben megismert közvetlen befecskendezéses benzines turbómotor, ami 200 lóerős teljesítményt és 275 Nm nyomatékot présel ki 1,6 literes hengerűrtartalmából, miközben az első kerekekhez hatfokozatú manuális váltón keresztül jut az erőfolyam. A 0-100 km/h-s sprintidőt a kis erőgép mindössze 6,8 szekundum alatt képes abszolválni, miközben a fizika törvényei csupán 230 km/h-nál szabnak gátat a száguldásnak. A habot a tortán a fogyasztás adja: a gyári vegyes érték nem magasabb 5,9 liternél. Az 1.6 THP erőforrás különben a „hagyományos” 208-asban is elérhető volt eddig 156 lóerővel, ám a GTI érkezésével az importőr kivette a kínálatból ezt a változatot.