Szép ívekért és megragadó részletekért a BMW és az Infiniti háza táján épp jó helyen járunk. A bajorok – frissen kigyorsítva a Bangle-korszakból – a régi korok formai megoldásait (cápaorr) öntik nyakon jó adag letisztult eleganciával, megkapó fényforrásokkal és izgalmas gyűrésekkel, melyhez a tesztautón díszelgő M-sportcsomag lendületes sportosságot, sőt, szemből kifejezett agressziót is vegyít az összképbe. Éppen úgy, ahogy azt egy BMW-rajongó képzelné – és szeretné. Ugyanez elmondható az Infinitiről is, amely a nagy megméretésre az elegáns(abb) alapkivitelű külsővel érkezett (itt S betűt kapna a sportcsomag).
Az éleket viszont a márkától eddig megszokott módon szép ívekre cserélhetjük, és az összkép folyamatosságát egyetlen vonal sem töri meg. Ízlés kérdése, mint ahogy a belső tér megjelenése is, de azért ide már elfér a lábjegyzet. Az Infiniti ugyanis belül olyan minőséget mutat fel, amelyre eddig még senkinél nem volt példa ebben az osztályban. Bár az „M” Európában nem lóg ki az 5-ös/E-osztály/GS/A6 vérvonalból, valójában az amerikai léptékek szerint egy nagyon picit magasabbra született, amelyet jól szemléltet tesztautónk kialakítása is.
A barna bőr és az ezüstporral enyhén behintett japán fehér kőrisfa kombinációja olyan gyönyört okoz a vizuális konzervativizmustól eltekintő szemlélődőnek, amit soha sem felejt el. Itt sehol nem találunk kemény műanyagot, a kidolgozás elsőrangú, az összhatás pedig olyannyira elegánsan szemet gyönyörködtető, hogy a végeredmény bátran birokra kel a világ legszebb autóbelsője címéért – kategóriától függetlenül, akár egy Bentley-vel szemben is. Az ülések ezúttal kulcsszerepet játszanak, mégpedig meglepő módon az összehasonlító végkimenetelét befolyásoló eredménnyel.
Igazán irigylésre méltó helyzetben voltam 180 centiméteres magasságommal: az Infiniti tökéletes luxust biztosító foteljeiben is teljes kényelemmel merülhettem „alá”, élvezve a levegőt ionizátorral tisztító, friss humusz- és erdőillatot árasztó kétzónás automata klíma fuvallatait, és hallgatva a BMW középső szintű hifijével összehasonlítva fényévekkel szebben megszólaló 16 hangszórós Bose rendszer fülsimogatását. Ilyen tökéletes harmóniát legutóbb a Lexus LS430-as tartós tesztautó volánja mögött tapasztalhattam. És ehhez képest Vajda kolléga csak elkámpicsorodott képpel feszengett a közel ötméteres szedánban. Érthetetlen? Egyáltalán nem, ha figyelembe vesszük 193 centiméteres magasságát és az M30d üléseinek méreteit.
A gyakori fészkelődést nem is elsősorban az ülőlap hossza (vagyis rövidsége) okozta, hanem a támla magassága, amely ebben a dimenzióban már csak a lapocka közepéig ér és a fejtámla, amely jobb kiemelhetőség híján nem láthatja el valós funkcióit – gyakorlatilag a fej helyett a gerincoszlop legfelső részét támasztja.Megint fordul a kocka, ha a hátsó traktus helykínálatát nézzük. Itt az Infiniti brillírozik, gond nélkül „elnyelve” közel kétméteres utasokat is. Igazából a milliméterek terén a BMW sem marad alul, viszont a térérzet sokkal kisebb. Okkal: ugyanolyan beállításokkal helyet foglalva a bajor szedánban közel egy arasznyival közelebb kerül az első fotel háttámlája arcunkhoz – ez pedig már bőven érezhető differencia.
A csomagtartók terén nagyjából döntetlent hirdethetünk: az ötös 20 literrel nagyobb bendője nem biztosít jelentősebb használati pluszt – itt mindkét szedán jól teljesít. Érdekes, hogy ezúttal a gyorsabb futóműhöz járt a gyengébb motor, melynek oka a két márka árpolitikájában keresendő. Az Infiniti rendkívül bőséges alapfelszereltségét a BMW-vel „leutánozva” ugyanis eltűnik a 184 lóerős 520d árelőnye, sőt a japánoknál a 238 lóerős, 3 literes V6-os dízelt ugyanúgy felszerelve még némileg olcsóbban is megkapjuk. Így bár látszólag – és a gyakorlatban is – külön kategóriában mozognak az erőforrások, az összehasonlítás helytálló. Az 520d ügyesen szemlélteti a tökéletes kompromisszumot.
Bár hidegen életre keltve és alapjáraton kissé morgós az orgánuma, bemelegedve hangja kisimul, igaz, a V6-os Infiniti-dízel kimondottan szép morajlását hiába várjuk tőle. Cserébe a mérnökök sokkal jobban elszigetelték a vibrációkat. A négyhengeres remegése lényegesen csekélyebb az 1500-as fordulatszám-tartomány alatt. A nyolcfokozatú automataváltó parádés gyorsasággal és közvetlenséggel kapcsolgatja a fokozatokat, tökéletes összhangban élve a kétliteres dízellel. Ha nem tudnánk, hogy rajta kívül még hét motor van a felső-közepes BMW kínálatában, azt hihetnénk, hogy a fejlesztés során kizárólagos együttműködésre tervezték őket. Ha kell, szinte habozás nélkül kilőhetünk, máskor pedig élvezhetjük az országúton különösebb erőlködés nélkül elérhető 5 liter körüli fogyasztási értékeket (autópályán 130 km/h-nál alig 5,5-öt eszik).
Az Infiniti gyönyörű hanggal kísért teljesítményével nem veheti fel a versenyt az 520d tudása, amely viszont a kategória egyik legfejlettebb váltójával még így is joggal állhat rajthoz mellé. Emellett érett hajtáslánca egyértelműen igazolja az érte kért borsos árat, miközben sokrétűbben válogathatjuk hozzá a menetdinamikai kiegészítőket is.
Persze az összehasonlítás a háromliteres motorral szerelt BMW 530d bevetésével lenne fair, amely viszont az Infiniti szintjére felszerelve 22,4 millió forintot csalna ki pénztárcánkból. Ehhez képest az M30d 17 milliós árcédulája (igen, így felszerelve) kimondottan barátságos. Ennél a borsos extrák következtében még a 20d is költségesebb ajánlat, így hiába tűnik kimondottan szimpatikusnak a 11,69 milliós alapár: az Infiniti szintjére szerelve egészen 19,3 millió forintig hízik az árcédula.
Az írás tesztünk rövidített változata. A teljes cikk ezen a linken érhető el.
