Aki teheti, természetesen igyekszik minél gazdaságosabban autózni, hiszen az úton töltött kilométerek nagy hányada a kötelező utazás jegyében telik, s csak kis részben az élményfaktor kihasználása érdekében. Épp ezért a kettő közül a masszívabb szelettel foglalkozunk, megmutatva, milyen praktikus apróságokkal, kis odafigyeléssel tudunk hatékonyan közlekedni, kímélve a technikát és pénztárcánkat egyszerre.
A fogyasztás nem minden, azonban egyértelműen az egyik legkönnyebben befolyásolható tényező, ráadásul az üzemeltetési költségek jó részét ő adja, s okos vezetéssel itt hozhatunk a legtöbbet a konyhára. A bevált receptet nyilván mindenki fújja már, határozott gyorsítások, megfelelő időpontban megejtett, de a szinkronszerkezet kímélése érdekében moderált kapcsolással intézett felváltások, a motor pörgetésének kerülése gyakorlatilag a tanácsok legalapvetőbb elemei.
Aztán ott van a motorfék is, amit érdekes módon kevesen használnak, pedig a fékek elhasználódása és az étvágy csökkentése egyidejűleg érhető el vele, azonban túlzottan forszírozni sem érdemes, hiszen az így pluszban megjelenő váltások a kuplung és a nyomatékváltó elemeinek erőteljesebb kopásához, gyorsabb elhasználódásához vezet, s a hajtásláncot ugyancsak keményebb terhelésnek teszi ki a masszív motorféküzem.
A fékeket tehát túlzottan nem érdemes óvni, hiszen egy szett betét ára könnyedén eltörpülhet egy kuplungcsere mellett. Meg kell tehát találni az arany középutat, s hol motorfékkel, hol üresben gurulva kifizetődő lassítani a következő piros lámpáig. De ne feledjük: minél többet gurulunk, annál alacsonyabb fogyasztást tudunk elérni.
Nem mellékes a megfelelő gumiabroncs kiválasztása sem, s noha sokan takarékossági okokból fennhagyják a korosodó téli szettet a nyári időszakban is kopni, annak több negatívuma is kedvezőtlenül hathat. Az évszaknak nem megfelelő gumi a fogyasztásra is befolyással van, de csekélyebb tapadása révén bizony balul elsült szituációkat szintén vizionálhatunk következményeképp.
Az abroncsok nyomására ugyancsak oda kell figyelni, a gyártó által megadott optimális értéktől pedig nem ajánlott eltérni: persze csábító lehet a nagyobb nyomás következtében elért fogyasztáscsökkenés, ám ezt a gumi sínyli majd meg. Kár keletkezhet az abroncs szerkezetében, félrekopik, a fokozott rázkódás megterheli a futóművet, s nem utolsó sorban a csekélyebb tapadást is fel kell rónunk. Legalább ennyire káros a túl alacsony nyomás.
Emellett persze ott vannak az olyan általános praktikák, mint a megfelelő útvonal kiválasztása, azaz amennyiben az időnk engedi, megéri tájékozódni a forgalmi helyzetről, elkerülve a dugókat, torlódásokat, amivel nem csupán üzemanyagot, hanem időt is meg tudunk takarítani, a stresszhelyzetek elkerüléséről nem is beszélve.
Mindez szép és jó, hiszen pusztán az említettek betartásával akár 2-3 literrel kevesebbet naftát használhatunk el 100 kilométerenként, azonban a fogyasztással való versengés mellett más területeken ügyeskedve szintén értékes forintok maradnak a markunkban. A kíméletes vezetési stílus nem csupán az étvágyra hat kedvezően, de az egyes részegységek, alkatrészek megóvásában is nagy szerepet tölthet be. És itt nem csupán a motorra kell gondolni, ott a befecskendező rendszer, bizonyos esetekben a turbó, a sebességváltó, a kuplung, a futómű, a féltengelyek és még sorolhatnánk.
Az előbbiek közül az egyik legkényesebb a turbófeltöltő, amely ráadásként költséges alkatrész, tehát érdemes mindenképp jobban óvni. A kényszerlélegeztetéssel ellátott motorok esetében épp emiatt a szokásosnál is nagyobb figyelmet kell fordítani a megfelelő üzemelési hőmérsékletre, azaz forszírozottabb használat előtt be kell melegíteni. Majd használat után sem árt fél-egy percig részterhelésen vagy alapjáraton hűteni a turbót.
A rendszer meghálálja a törődést, egyrészt élettartamával, másrészt a gondtalanabb szervizekből eredően. A hidegen való terheléstől maga a motor is jobban kopik, ezáltal a futásteljesítménnyel arányosan erejéből veszít, csipegeti az olajat, amit csak költséges javítással orvosolhatunk. Maga az olaj megválasztása sem közömbös, s a gyártó által ajánlott, jó minőségű kenőanyagok használata ugyancsak jó hatással van a motor és a turbótöltő, valamint a váltó és differenciálművek élettartamára.
Nyáron sokan indulnak útnak rengeteg holmit a nyakukba véve, tetőcsomagtartóval, boksszal vagy utánfutóval fokozva az autó terheltségét – utóbbi nem veszélytelen, hiszen a gondtalan megpakolás közben könnyedén megfeledkezhetünk járművünk teherbírásáról. Ha pedig nehezebb az autó, mindig igazítsuk ki a gumiabroncsok nyomását is a gyárilag ilyen esetekre előírt állapotra.
No és ne feledkezzünk meg a tetőre szerelt kiegészítőkről akkor sem, ha például bejárunk a garázsunkba. A súlyos utánfutó visszaüthet, a motor a túlterheléstől károsodhat, s a megengedettnél nehezebb vontatmány szállítása egyúttal a gépműhely és a hengerfej közelebbi kapcsolatát is elősegíti.
Ha már utazás, a tempomat sem maradhat ki a sorból: a konstans sebességet tartó automatika a hosszú utak során áldásos szolgálatot tesz, s a rapszodikus gázpedálkezeléstől is megszabadít. Az előnyök egyértelműek, de nagyobb forgalom esetén inkább bízzunk saját jobb lábunkban, s adjuk fel a komfortot, az „altató” tempomat ugyanis ténylegesen képes pihentető hatása miatt figyelmünk csökkentésére.
Számos pont van tehát, amire nem árt, ha odafigyelünk a volán mögött, s ennek eredményeképp a karbantartások alkalmával is jobban járhatunk az előrelátó vezetésnek köszönhetően. A fogyasztás, az autó műszaki fittsége persze egyrészt magán a terméken múlik, másfelől pedig rajtunk, s a két meghatározó körülmény közül az utóbbi rugalmassága teszi lehetővé, hogy az okos vezetéssel kézzel fogható előnyökre tegyünk szert.
Az írás cikkünk kivonata. A teljes anyag ezen a linken érhető el.