Aranyifjú – Mercedes-Benz C 220 CDI-teszt

Az autózás világa sincs híján az aranyifjúknak, létezésükre a Mercedes-Benz kiöregedő C osztálya szolgál ékes példaként.

A Mercedes persze a színfalak mögött ügyesen keveri a kártyákat, folyamatos frissítésekkel tartja a csúcson típusait. Talán emiatt lehet az, hogy a korosodó C 220 CDI volánja mögött egy pillanatig sem éreztem úgy, hogy modellváltás előtti, kifutó példányban ülnék. Ez pedig annak a jele, hogy Stuttgartban nagyon okosan finomítják az autókat.

Kívülről persze már látszanak az őszülő hajszálak, hiszen az elegáns vonalak, a klasszikus arányok, de leginkább az apróbb részletek, megoldások már nem hatnak oly frissnek, főleg ha mellé állítunk egy olyan Mercedest, amely már a gyártó legújabb formai irányelvei szerint épült.

Az elegancia ellenben tagadhatatlan, a kocsi minden porcikájában hordozza a kifinomultság jeleit. A sportosabbik felszereltség, az Avantgarde már messziről szembetűnik a hűtőmaszkon terpeszkedő méretes csillag révén. Az arányokon látszik, hogy hátsókerék-hajtású autóval van dolgunk, a hosszúra nyúlt motorháztető és a viszonylag rövid csomagtértető jó kiállást kölcsönöz, s az eleganciába némi dinamizmus is vegyül. Nincs másképp ez az utastérben sem, noha a tesztautó az unalmasnak mondható, mégis népszerű fekete kárpit és alumíniumbetét kombinációjával kopogtatott be hozzánk.

A formákon itt is érezhető a kor, azonban az ergonómia, a finom működésű kapcsolók, az ízléses műszeregység hamar feledteti, hogy a modellciklus vége felé lépkedünk. A kilométerórába bújtatott képernyő felbontása példaértékű, visszafogott, de szép grafikákkal szolgál, s minden információt képes kijelezni a navigációtól a hifi adatain át a fogyasztásig, s az autó beállításait is itt végezhetjük el.

A helykínálat a prémium-középkategória színvonala alatt teljesít egy hajszállal, azaz elöl tökéletesen, kényelmesen elférnek még a magasra nőtt emberek is, hátul viszont csak 185 centi magasságig kompromisszummentes a helykínálat. A csomagteret tekintve tisztességes produkciót mutat be a C, hiszen 475 litert bocsát az utasok rendelkezésére.

Az anyagok minőségét nem érheti kritika, puha, kellemes tapintású kárpitot találni mindenütt, s az alapot jelentő műbőr-szövet ülések is igen kellemesek, kényelmesek. Az összeszerelési minőség mindemellett ugyancsak kiváló, lekörözve ebben a tekintetben a 3-as BMW-t.

Talán pont az elmúlt hetekben tizedik születésnapját ünneplő automata váltó az, amin a legjobban megérződnek az évek. Itt már nem tudja makulátlanul leplezni korát a Mercedes: noha finoman kapcsolgat, a műveletek sebességét ma már az ellenlábasok túlhaladták, s olykor-olykor kifinomultság terén is képes alább adni. Persze mindez szőrszálhasogatás, de jó oka van annak, hogy a következő generációban nyugdíjba küldi a hétfokozatú bolygóműves szerkezetet a saját fejlesztésű kilencfokozatú automata.

Mentségére szóljon, a motorral hatékonyan dolgozik össze a hétgangos automata, s ez a fogyasztáson is meglátszik: a tesztet 6,5 literes átlaggal zártuk, ami egy automata váltós, 170 lóerős dízelmotortól egyáltalán nem rossz eredmény. Országúti etapokon képes kerek 5 literrel eljárni a C 220 CDI, s autópálya-tempónál sem torkos, 130 km/h-val haladva – ekkor 1950-et forog a motor – megelégszik 6,0-6,1 literrel is. Egyedül városban mohóbb, ott már 6,5 liter felett csipeget picivel.

Hasonlóan elismerésre méltó teljesítményt nyújt a futómű a pontos, jó áttételezésű kormánnyal együtt: az Avantgarde felszereltséghez feszesebb felfüggesztés jár, ami ténylegesen gyorsabb kanyarodást tesz lehetővé, s mindeközben a kényelem sem csorbul. A minden szituációban stabil C osztály könnyedén, csöndesen lépi át az úthibákat, nem üt fel, de a minőségi csillapítás mellett enyhén azért érezhető a feszesítés. A hátsókerék-hajtás pedig nem képes meghazudtolni önmagát, s markánsabb gázadásra kissé megindul az autó feneke, amit finoman kiolt a vigyázó menetstabilizátor.

A C osztály egyszerűen irigylésre méltó. Persze, létezik a 220 CDI-nél takarékosabb dízelmotor a szegmensben, s természetesen van tágasabb választás, ahogy olcsóbb és kifinomultabb is, azonban sok típus örülne, ha a modellciklus végére ilyen friss, üde, fiatalos és versenyképes lenne. Ugyanis a Mercedes C-je rendkívül kiegyensúlyozott produkciót mutatott be, a sok-sok időközi frissítésnek hála pedig rendszerei sem pókhálósodtak be.

Mindezért 10,5 millió forintot kér a Mercedes haza forgalmazója, tehát viszonylag – de a márkától megszokottan – vastagon fogott a ceruza, amiért cserébe tisztességes alapfelszereltséget és 170 lóerős, takarékos, kulturált dízelmotort kapunk. A tesztautó Avantgarde szintjét, az ülésfűtést, az intelligens xenonfényeket és az automata váltót a képletbe írva 13,5 millióra emelkedik az összeg. Tesztalanyunk a kulcs nélküli rendszerhez kötelező automata és a tolatókamerához járó, súlyos felárú Comand rendszer miatt 15 millióért elérhető.

Utóbbihoz igazítva a BMW hasonlóan felszerelt 320d szedánt már 13,5 millióért kínál, s az Audi A4 2.0 TDI esetében is hasonló árpolitikával találkozunk. A Mercedes mégis képes újat mutatni, hiszen a forgalmazó a raktáron lévő nagyobbacska készletet 2,5-2,7 milliós kedvezménnyel árusítja ki, amivel apró ráncok ide vagy oda, ár-érték arányban egyenesen a kategória élére lép.

Az írás tesztünk rövidített változata. A teljes anyag ezen a címen érhető el.