Válság a válságban – Dacia Dokker 1.2 TCe-teszt

Az elérhető árú „válságmodellek” piaca az utóbbi időben óriási virágzást élt meg.

Ezúttal a praktikus Dokker élvezhette az Autó Pult vendégszeretetét. Ez a kocsi lényegében nem más, mint egy személyszállításra alkalmassá varázsolt, de haszonjárműnek szánt modell. A Dacia kínálata napjainkra már kiterjedt: az ötajtósok iránt rajongók számára a Sandero és a pofás Stepway áll rendelkezésre, a szedánokat továbbra is a Logan képviseli, amely hamarosan kombi változattal bővül, az egyterűek szegmensébe pedig a Lodgy férkőzött be. Épp utóbbi miatt kissé érthetetlen lépés a Renault, illetve a Dacia részéről, hogy egy hasonló modell mellé beállítja a Dokkert.

Tesztalanyunk lényegesen többet nem is képes adni testvérénél, leginkább a tolóajtókban, illetve a két részben nyíló hátsó ajtóban különbözik a márkatárstól, valamint kissé magasabb nála. Az autó frontja a Dacia legfrissebb stílusát viseli magán, kedves, kissé bumfordi tekintetet mímelő fényszórókkal, méretes, fekete műanyag hűtőmaszkkal. Az összhatás modern, jópofa, de hátrafelé már elfogyott a lendület a mesterek tollából, s jobbára hagyományos, fantáziátlan vonalakkal, egyszerű hátsó lámpával találkozunk.

Ha kívül nem is, az utastérnek már szinte minden porcikájából sugárzik a spórolás, a puritánság és az egyszerűség. Persze mindezt finoman is meg lehet oldani, ám a Dacia Dokker esetében szemmel látható és fájó megoldásokról kell sajnos beszámolnunk. A műszerfal ismerős a többi modellből: egyszerű, krómkarikás órák, nagy és kemény műanyag felületek, de tisztességes az ergonómia, és korrekt kezelőszervek terülnek el a sofőr és utasa előtt.

Eddig a pontig még nem ér nagy dózis a negatív ingerekből, ám a vezetőülésben helyet foglalva az egyik legkellemetlenebb hibával találkoztam: az ülés rögzítése egyszerűen nem volt jó a tesztautóban, s a komplett széken hintázunk előre-hátra, ráadásul nem is kicsit. Persze legyinthetnénk, hogy biztosan véletlen bakiról van szó, ám a tény, hogy a korábbi Sandero tesztautóban teljesen hasonló tapasztalatokkal gazdagodtam, azt bizonyítja, hogy nem egyedi esetről van szó. A bosszantó kifejezés enyhe a jelenségre, hiszen minden fékezésnél és gázadásnál hintázik a sofőr, ami a biztonságérzetet is jelentősen apasztja.

Igénytelen megoldások sorát tapasztalhatjuk a Dokkert vizslatva: az első biztonsági öv magasságállítója semmiféle burkolatot nem kapott, csavarok, konzolok vonzzák a tekintetet, s a méretes, burkolatlan fémfelületek, a hátsó ajtó pántján felbukkanó, ruhaszakításra kiválóan alkalmas rugó és számos apróság iratkozik fel a mínusz jeles listára. A hátsó ajtókon csak billenthető az ablak, ami még tűrhető, de nem családbarát megoldás.

A praktikum mindemellett természetesen nem rossz, hiszen nagyobb tárgyakat gond nélkül nyel el az autó, a tolóajtó pedig sokat könnyít a helyzeten, ám akár üresen, akár megrakva közlekedünk a Dokkerrel, hangok hada ad újabb lökést a negatív végeredménynek. A toleranciaküszöböt természetesen rettentő nagy súllyal befolyásolja az árcédula, de lényegében ennyi és ilyen súlyos problémát nem igazán tudja feledtetni a végösszeg sem egy új autó esetében.

A helyzet azért nem olyan vészesen borús, hiszen jó pontokat is fel tudunk vésni arra a bizonyos listára. Ott van például a korrekt műszerfal, a jó áron kapható, gyors és ügyes érintőképernyős LG multimédiás rendszer navigációval megspékelve, illetve a 115 lóerős, négyhengeres, 1,2 literes, turbós benzinmotor, amely kifejezetten jól használható és fürge, s az ötfokozatú váltóval is relatíve takarékosnak bizonyult. A Dacia könnyedén tud országúton 6, autópályán pedig 7 liter alatt maradni, ráadásul városban sem kér többet 7-7,5 liternél.

A kormányzás és a futómű leginkább átlagos teljesítményt nyújt. Inkább kényelmes, mint feszes a hangolás, ennek megfelelően jelentősebb oldaldőlésre és nem túl magas kanyartempóra kell számítani, bár ezek nem számítanak negatívumnak egy dobozos esetében.

Összességében azt kell mondanom, hogy munka céljából, egyszerűbb használatra jó választás lehet a Dokker, de a személyszállításra alkalmas verziót személyautónak nem tudom tiszta szívvel ajánlani, mégpedig egy roppant kézenfekvő indok, a Lodgy miatt. Ez igényességben könnyedén utasítja maga mögé a Dokkert, praktikumban aligha nyújt kevesebbet, ráadásul igény szerint akár hét üléssel is megrendelhető, miközben az árlista alapján a felára is jelentéktelen: a Lodgy valamivel bővebb extralistával, de ugyanezzel a motorral és öt üléssel 130 000 forinttal kóstál többet.

Az olcsóság nem indokolja, hogy igénytelen és rossz megoldások hada sorakozzon fel: a Duster, a Lodgy vagy a Logan–Sandero páros kiválóan mutatja, hogy nyomott áron is kapható tisztességes autó. Úgy tűnik, a Dacia sem képes csodákra, és a Renault segítségével sem tud minden egyes típust olyanra csiszolni, amilyenre kellene. Ez benne van a pakliban, hiszen egyik gyártó sem tud makulátlan palettát kiállítani.

A Dokker alapára az 1,2 literes TCe-vel egyébként 3 440 000 forint, amivel a személyautósított furgonok kategóriájában egyértelműen verhetetlen ajánlatot képvisel, de a használhatóságban hozzá nagyon közel álló Lodgy egyszerűen eltapossa testvérét.

Az írás tesztünk kivonata. A teljes verzió ezen a címen érhető el.