2,85 literes fogyasztással rekorder a Peugeot 308

A Peugeot az új 308-as életre hívásával belenyúlt a jóba.

Csizsek Ádám
2014. 03. 21. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hamarosan érkező új motorok egyike fogyasztási rekordot döntött. A 308-as motorháza alá az új 1.2 PureTech benzinmotort szerelték be, amely háromhengeres, és turbótöltő lélegezteti. A kísérlet során a francia kompakt több mint 1800 kilométert tudott megtenni egy tank benzinnel, ami 2,85 literes átlagfogyasztásnak felel meg. A peugeot-sok elmondása szerint teljesen szériapéldány szerepelt a próbatételen.

Persze mindez roppant jól hangzik, ám a teljes összképhez hozzátartozik az is, hogy a rekordfogyasztást zárt pályán érte el a kocsi, azaz nem kellett szembenéznie a közúti forgalom viszontagságaival, a pilótáknak csupán a lehető legalacsonyabb étvágy elérésére kellett összpontosítaniuk. A Spanyolországban lévő Almería versenypályáján elért eredményt a francia hatóság (UTAC) ellenőrizte és hitelesítette.

A 130 lóerő leadására képes, háromhengeres, 1,2 literes turbómotor március végétől lesz elérhető a 308-ashoz. Az erőforrás különlegessége a 200 bar nyomáson üzemelő üzemanyagrendszer és az új generációs turbófeltöltő, amely akár 240 ezres percenkénti fordulaton is működhet. A gyártó szerint a szériában járó hatfokozatú kézi váltóval normál körülmények között 4,6 literes vegyes fogyasztásra képes az autó.

A fogyasztási rekord egyébként 32 órás teszt során született. Több mint egynapos futás alatt fogyott ki a tankba töltött 51,3 liter benzin, az átlagsebesség ezek szerint 60 km/h volt.

Reméljük, hamarosan hivatalos, hitelesített mérés keretein belül az Autó Pult is tesztelheti a Peugeot üdvöskéjének csekély étvágyát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.