Az XE, vagyis az új, beszálló Jaguar az X-Type után visszatérést biztosít a márkának a középkategóriába. Az újdonság tesztelése már javában folyik, az építkezést pedig az alapoktól kezdte a márka: a teljesen új, alumínium platform és a négyhengeres motorcsalád később további modellekben teljesedik ki.
Az F-Type története sem áll meg a kupé bemutatkozásával. A Project 7 koncepció alapján érkezhet majd a Speedster változat, amely a márka talán legradikálisabb és egyben legkívánatosabb modellje lesz. Mellé kétliteres turbómotor érkezik a modellsorozat kínálatába 300 lóerővel, 2016-tól pedig egyes források az összkerékhajtás elérhetőségét sem zárják ki.
Ugyanebben az évben érkezik majd az XF második generációja, amely nem meglepő módon az XE platformját kapja majd meg. A külső méretek terén nem tapasztalunk majd növekedést, ám térkihasználása jobb lesz, miközben a fejlett technikai megoldások mellett az alacsony tömeg biztosít fokozott dinamikát, kényelmesebb futóművet és magasabb fokú hatékonyságot.
Bár a Jaguar 2+2-es kupéja, az XK az idén búcsút int a sorozatgyártásnak, az új generációra sem kell sokat várni. Az F-Type hosszított alapjaira épülő modell magasabb pozíciót foglal majd el a jelenlegi változaténál, így nagyobb és még inkább luxusra kihegyezett lesz – de persze a vérmes XKR kiadás nem marad el.
Érkezésének évében, 2017-ben mutatkozik majd be az XJ konzervatívabb utódja, amelyről egyelőre nagyon keveset tudunk. Egy biztos: a jobb térkihasználás az egyik leghangsúlyosabb helyet foglalja majd el a fejlesztési szempontok között, miközben egyes pletykák már egy kupé verziót is rebesgetnek. Végül, de nem utolsó sorban a márka 2020-ra tervezi szereplésének kezdetét a kompakt kategóriában. A prémium német trióval és japán duóval versenyző brit modell valószínűleg szintén elsőkerék-hajtást kap, amelyet felár ellenében lehet majd összkerékhajtássá bővíteni.