Nagyjából egy hónapja derült fény arra, hogy a GT3 bizony kigyulladhat teljesen véletlenül – akkor a legyártott hétszáz példányból összesen kettő esetében fordult elő tűzeset. Néhány nappal később a zuffenhauseni konstruktőr már levélben fordult a sportmodell tulajdonosaihoz, miszerint ne használják addig kedvencüket, amíg a gyártó rá nem jön a probléma okára. A tűzesetek vizsgálata nyomán a Porsche arra jutott, hogy a megrepedt blokkból a kipufogóra csepegő olaj lobbant lángra. Noha a hathengeres motor alapjai közösek a többi 911 modellével, a probléma egyedül a GT3-ra jellemző.
A gyártó szóvivője, Paul Ellis eközben elmondta, hogy a mérnökök tudásuk legjavát adva próbálják mihamarabb megtalálni a megoldást, de a teljes folyamat hónapokig is elhúzódhat. Ellis elismerte, hogy a kialakult helyzet kellemetlen a Porsche számára, hiszen az autóra váró ügyfeleknek is várniuk kell.
A kényelmetlen helyzetet ellensúlyozandó, a minap újabb írást tett közzé a Road & Track magazin, amely a 911 remekül sikerült rajtautomatikájának képességeit igazolja. Néhány éve a Nissan GT-R kiváltképp küzdött a rakoncátlankodó katapulttal, miközben a németek már az elejétől fogva büszkén tekinthettek a mindenkit megszégyenítő rajtprogramra.
A persze kiváltképp terheli a sportautók hajtásláncát, legyen szó a kuplungról vagy a komplett váltóműről, ráadásul a gyártónak a garanciális javítások problémájával is meg kell birkóznia. A Porschénál nem kell ilyesmitől tartaniuk a szakembereknek, ugyanis a 911 rajtprogramja tökéletesen működik. A fent említett magazin egy 911 Turbóval rajtolt el mintegy ötven alkalommal egymás után, ám a tavaly ötvenéves sportmodellnek meg sem kottyant a próbatétel.