Már csak idő kérdése volt, hogy mikor lép piacra egy nyitható tetejű változat. A genfi autószalonon ha nem is végleges kivitelben, koncepció formában máris leleplezték a 4C Spidert, a sorozatgyártásra pedig a hírek szerint már csak alig egy évet kell várni. A technika természetesen teljes mértékben a keménytetős testvértől érkezik, így mindössze néhány erősítést és egy új tetőt kellett alkalmazniuk a tervezőknek.
A nyitható modellek nemritkán több mint 100 kilóval nehezebbek a kupéknál, de az Alfa ezúttal is igyekezett megfogni a kilókat, így a 4C Spider mindössze 60 kilogrammal nehezebb, tehát száraz tömege nem több 955 kilogrammnál. Ehhez a fejlesztők szénszálas bukókereteket, légterelőket és szélvédőkeretet alkalmaztak, a tető pedig természetesen vászonból van.
Kívülről a koncepció lényegében három további ponton tér el a kupétól: két kipufogója középre költözött – immár a kipufogóspecialista Akrapovic szállítja a speciális, szelepes rendszert –, kulturáltabb lett az első fényszórója, és új kerekeket kapott. Elképzelhető, hogy ezek a módosítások a 4C kupén is megjelennek.
A hajtáslánc tekintetében nem változott a felállás, vagyis továbbra is négyhengeres, 1750 köbcentiméteres turbós, benzines középmotor gondoskodik a 4C meghajtásáról, 240 lóerővel és 350 newtonméterrel, a hajtás pedig hatfokozatú DCT dupla kuplungos váltón keresztül jut el a hátsó kerekekhez.
A tömegelosztás 40:60 százalék, a gyári közlemény szerint a plusz 60 kiló ellenére nem változtak a menetteljesítmények, így továbbra is 4,5 másodperc körüli 0–100-as sprintidővel és 250 km/h-s végsebességgel számolhatunk, a Nordschleifén pedig 8 perc körüli időeredményre lehet majd képes a nyitható tetejű változat is.