Az olasz luxusmárka a Ghibli vonalait felhasználva építette meg a tanulmányautót, mellyel legfőbb céljuk, hogy felmérjék, hogyan fogadná a nagyközönség, ha a sikeres, ám egy kissé már öregecske GranTurismót hasonló formában újítanák meg. A helyszínen nagy érdeklődés övezte a jövőautót, mely így jó eséllyel pályázik a majdani szériagyártásra.
A hosszú, lapos orr, a hangsúlyos kerékjárati ívek, az agresszívan előretekintő első fényszórók, és az utat látszólag felfalni kívánó első hűtőrács bizony harapós külsőt kölcsönöz az Alfierinek, mely hátulról kissé visszafogottabb arcát mutatja – már ha a két hatalmas mennydörgővel ez lehetséges.
A tanulmányautó egyébként a legendás Pininfarina mester által megrajzolt 1954-es Maserati A6 GCS-53 formáit próbálja modern vonalakkal fűszerezve újraéleszteni. A 2,7 méteres tengelytávval rendelkező, 4,59 méter hosszú, 1930 milliméter széles és 128 centi magas koncepció a GranTurismo MC Stradale alapjaira épül, így ugyanazt a 4,7 literes maranellói V8-at találjuk meg benne, mint a sportos túraautóban.
Az utastér teljes mértékben minimalista, ahogyan a márka legújabb modelljei is. A gombokat teljesen nélkülöző, végletekig letisztult vonalak persze minden bizonnyal bővülnek majd plusz kezelőszervekkel, ahogyan az autó halad a szériagyártás felé, de egyelőre csak egy skiccen láthatjuk, hogyan is képzelik el a jármű vezetőhelyét.
Az Alfieri tehát minden bizonnyal gyártásba fog kerülni mint a GranTurismo utódja, ám a végső vonalak még kérdésesek, hiszen ez a legelső koncepció, melynek egyetlen célja, hogy felmérje a közönség igényeit, és kipuhatolja, melyik az az irány, amely felé haladniuk kellene.