A ráncfelvarrás leginkább az autó orrán érhető tetten, mégpedig az új formájú első fényszórók képében. Az immáron ledes technológiával készülő egységek természetesen a nappali menetfényt is magukban foglalják. Új a motorháztető, aminek köszönhetően az összkép még dinamikusabb, miközben eleganciájából aligha vesztett a kocsi. Finoman módosították a lökhárítókat a tervezők, ahogy az ilyenkor szokás, az első légbeömlők krómkeretet kaptak, s a hírhedt karaktervonal sem maradhatott érintetlenül. Új kovácsolt felnik is rendelkezésre állnak, melyek még jobban kitöltik a kerékjáratokat: a 19 hüvelykes szériatárcsáknál két mérettel nagyobbak.
Az utastéren is csiszolgattak a szakemberek, újak az elektromosan állítható ülések, a hátsó fotelek pedig még nagyobb kényelmet nyújtanak, amit kollégáink Genfben az üléspróba során meg is tudtak erősíteni. Finomítottak továbbá az órán a belsőépítészek, s a műszercsoport is a frissítés „áldozata” lett.
Immáron olyan funkciók állnak rendelkezésre, mint a fedélzeti wifikapcsolat, a navigációval összedolgozó automata váltó és az opcionális Bespoke audiorendszer. Emily pedig nem csupán az autó orrán díszeleg, hanem a fedélzeti rendszert vezérlő tárcsán is, amely egyben érintőfelületként szolgál, felismeri a kézírást, megkönnyítve a szövegbevitelt – a rendszer lelke természetesen a BMW iDrive-tól származik.
A motorháztető alatt azonban semmi sem változott, így a Ghost Series II-t is a 6,6 liter lökettérfogatú biturbós erőforás 570 lóereje húzza, V12-es muzsikával aláfestve. A menetteljesítményekkel kapcsolatban a Rolls-Royce természetesen ezúttal is az immár klasszikussá vált „adatát” tette közzé: éppen elegendő.