Ezúttal a General Motors fűzi tovább a szálat, hiszen az egyliteres turbómotor csak az első fecske volt, hamarosan jön a többi újdonság. A konszern a minap jelentette be, hogy teljesen új, kis lökettérfogatú Ecotec motorcsalád érkezik 2017-ig. Összesen 11 egységről szól a fáma, melyek legkisebbje 1,0, legnagyobbja 1,5 literes lesz. Éves szinten a gyártó 2,5 millió példányt kíván gyártani az újonnan bemutatkozó erőforrásokból. A cél egyértelmű, az egyre nagyobb mennyiségben eladott kisautók számára kell a lehető legtakarékosabb, legtisztább motorokat előállítani.
Kompakt crossoverek is megkapják az új fejlesztésű, három- és négyhengeres egységeket, sőt a Chevrolet Cruze következő, kifejezetten kínai igényekre szabott sorozatának alapjait is ezek a motorok adják majd. A teljesítmény 75-től egészen 165 lóerőig terjed, a legkisebb nyomaték 95, a legnagyobb pedig 250 newtonméter lesz.
Ezenkívül fontos pont, hogy minden új motor tervezésénél a mérnökök előrelátóan úgy számoltak, hogy később hibrid rendszerek kialakításához is alkalmasak legyenek. Az alternatív üzemanyagokra ugyancsak gondoltak a szakemberek, tehát gázüzem, etanolos hajtás továbbra is marad a repertoárban.
A család első tagját az Opel Adamba érkező egyliteres, háromhengeres turbómotor „személyében” már be is mutatták. A következő lépcsőt a Cruze-ban, majd Európában az Opel modellekben debütáló, friss 1.4 Turbo, valamint az 1,5 literes, négyhengeres benzines szívómotor jelenti 2015-ben.
Az Opel mindeközben már dupla kuplungos váltót fejleszt, amely a fent említett erőforrásokkal együtt érkezik majd.