Hans Demant, a projekt vezetője így nyilatkozott a Pekingi Autószalonon: „a koncepció és a formaterv már készen áll. Minden alkatrészt Kínában fogunk előállítani.” A pénztárcakímélő járműre már a cég vezetése is rábólintott, így állítólag 2016-ra készen is lehet a kisautó, amit viszont egyelőre kizárólag csak a távol-keleti országban fognak majd forgalmazni, körülbelül 2 millió forint környékén – talán nem is meglepő módon. Persze amennyiben sikeresnek ítélik meg a bemutatkozást, nem kizárt, hogy kiterjesztik más területekre is az eladásokat, mint India, Dél-Amerika, Kelet-Európa és Afrika.
Természetesen egy új márkát még egy ilyen hatalmas konszernnek sem könnyű csak úgy elindítani. A Volkswagen leginkább azért ütközött pénzügyi problémákba, mert az általuk elvárt magas minőségi színvonalból nem hajlandóak engedni, ez pedig igencsak megnöveli az előállítási költségeket, még Kínában is.
Dr. Heinz-Jakob Neusser, a cég kutatásokért és fejlesztésekért felelős elnöke így nyilatkozott még Genfben: „továbbra is dolgozunk egy új, olcsó márkán, azonban tudjuk, hogy nem kínálhatunk alacsony színvonalú járműveket, és emiatt nehézségekkel kell szembenéznünk.”
A Volkswagen tehát arra törekszik, hogy megalkossa a 13. márkát, mely a konszern alá tartozik majd. Ezzel a Daciához hasonló új gyártóval pedig újabb lépést tehetnek afelé, hogy 2018-ra átvegyék a Toyotától a világ legnagyobb autógyártója címet. Egyelőre azonban még az sincs kizárva, hogy a németek valamelyik kínai partnerének a nevén kerül forgalomba az újdonság, hiszen a FAW-val és a SAIC-kal is közelebbi kapcsolatban van a wolfsburgi gyártó.