A BMW M5, ahogyan már 30 éve rengeteg fiatalnak és öregnek egyaránt, nekem is beférkőzött az agyamnak egy mély bugyrába, ahonnan tüzes vassal sem lehet kiüldözni többé. Ez az évforduló pedig jó indokot szolgáltat számomra ahhoz, hogy megemlékezzek dióhéjban a sportszedán már-már egy fél emberöltőt átívelő történelméről. Az egész sztori valamikor 1972-ben kezdődött, amikor is megszületett a BMW M GmbH (akkori nevén BMW Motorsport GmbH), ami a kezdetekben kizárólag a versenysportokkal foglalkozott.
Azonban már 1973-ban, a kötelező homologizációnak köszönhetően néhány darab 3.0 CSL forgalomba került a szépséges E9 szériából, majd 1978-tól 445 darab M1-es született, amivel az utcai autók sorában is hódító útjára indult a bűvös M betű. Még a legelső, E12-es 5-ös sorozattal kezdődött a sportszedán története, azonban ebből mindössze pár darabot gyártottak le az „unatkozó versenymérnökök” 1979 és 1981 között, ráadásul nem is M5, hanem M535i néven. Éppen ezért nem is ettől a modelltől számítjuk a mára legendássá vált típusjelzés történelmét.
Az első igazi M5-ös az E28-as szériából, vagyis a második generációs „ötösből” született, és a sportos mindenest éppen 30 éve mutatták be a bajorok, mégpedig az akkori amszterdami autószalonon. A mérnökök elképzelése szerint a négykerekű közel állt a tökéleteshez, hiszen a négyajtósok kényelmét és helykínálatát biztosítja egy sportautó képességeivel fűszerezve. Ennek megfelelően a 3,5 literes, 286 lóerős sorhatos erőforrás a hozzá kapcsolt ötfokozatú manuális váltóval képes volt 6,5 másodperc alatt 0-ról 100 km/h-ra katapultálni a családi BMW-t, majd meg sem állt egészen 245 km/h-ig, amivel akkoriban elnyerte a leggyorsabb szedán címet.
Az első M5-ös sikerén felbuzdulva természetesen nem volt kérdés, hogy a következő, E34 kódjelű generációból is készül majd sportos kivitel, ami nyilvánvalóan tovább fokozza majd a teljesítményt. Nem is történt ez másként: alig egy évvel az alapmodell bemutatása után, 1989-ben piacra is dobták a második M5-öst, amit továbbra is egy 3,5 literes soros hathengeres hajtott, ám ezúttal már 315 vadlovat szabadjára engedve. A 6,3 másodperces sprintidő és a 250 km/h-s végsebesség sokatmondó, ám ez nem volt elég a BMW-nek, és 1991-ben egy 3,8 literes sorhatos blokkal frissítették a sportszedánt, amely már képes volt átlépni a 6 másodperces álomhatárt, és 5,9 szekundum alatt repítette 100-ra a négyajtóst. Nem is csoda, hiszen az eddigi ötgangos manuális váltót hatosra cserélték, a 340 lóerő pedig rengetegnek számított akkortájt.
Az E39-es kóddal ellátott 5-ös „megszabadult” a sorhatos erőforrástól, hogy helyet adjon a frissen kifejlesztett 4,9 literes V8-asnak. Az 1998 és 2003 között készült M5-ös már kereken 400 lóerőt tudott az aszfaltra tenni a hátsó kerekein keresztül, ami 5,3 másodperces 0–100-as vágtát eredményezett, és a végsebesség is csak az elektronikus leszabályozás miatt nem haladta meg jócskán a 250 km/h-t. A hátsókerék-hajtású bestia valódi fegyver volt mindazok kezében, akik nem tudták kezelni a hatsebességes manuális váltót (is) bombázó tengernyi nyomatékot, ugyanakkor gyakorlott pilóták versenypályákon is csodákat tudtak vele produkálni.
2005-ben bekövetkezett a generációváltás, jött az E60-as széria, s két év múlva az M is. Az agresszív, ám elegáns vonalak, az ötliteres, 507 lovas V10-es szívómotor 100 lóerő feletti literteljesítménye, és az akkoriban még kuriózumnak számító hétsebességes szekvenciális váltó szinte hihetetlenné tette az autó létezését.
Az M5-ös a konkurenseknek fityiszt mutatva könnyedén becsúszott a kategóriájában nemrég még elérhetetlennek tűnő 5 másodperces 100-as sprint alá a maga 4,7 szekundumos eredményével, immáron rajtautomatikával. Mondani sem kell, a száguldozás ezúttal is véget ért 250-nél, de ha a sofőrnek szórakozni támadt kedve, nem állta útját az E60-as M5-ös, amit a kormányról is kapcsolható hétsebességes félautomata mellet egyes piacokon hatsebességes manuális váltóval is lehetett rendelni. Érdekesség, hogy ez volt a második – és mostanáig egyben utolsó – M-es 5-ös, amiből gyárilag készült családi, puttonyos kivitel.
Szépen lassan el is érkeztünk a jelenlegi F10-es generációhoz, ami friss jelölése mellett egyéb újdonságokat is hozott: például ez az első M5-ös, ami visszalépett elődeihez képest, legalábbis a motor hengerűrtartalmát és hengereinek számát tekintve. Természetesen a teljesítményt ismét tovább fokozták az M GmbH mérnökei, és ezúttal már 560 lóerőből ga(rá)zdálkodhatnak a boldog tulajdonosok, amit ezúttal elsőként egy kétturbós, 4,4 literes V8-as erőforrás biztosít a sportszedán számára, amely Európában csak hétsebességes dupla kuplungos automata váltóval érhető el.
A 4,4 másodperces 0–100-as sprint mellet szintén 250 km/h-ig tart a móka, kivéve, ha a vevő megrendeli a kötelező vezetéstechnikai kurzussal járó M Drivers csomagot, amivel akár 305 km/h-val is száguldhat az immár kiképzett sofőr. További újdonság az F10-essel kapcsolatban, hogy egy aprócska frissítéssel együtt nemrég elérhetővé tett hozzá a gyártó egy Competition csomagot, amire eddig még nem volt példa a típus történelmében, hiszen bár a második generációban időközben motort cseréltek, opcióként sohasem volt elérhető teljesítménynövelés a legvadabb szedánhoz. Ezzel a csomaggal felszerelve plusz 15 lóerőt kapnak a vásárlók, amire a konkurencia erősödése miatt is szükség lehetett.
Az írás cikkünk kivonata. A teljes anyag ezen a linken érhető el.
