A Volvo Car Group épp ezért szép optimista terveket sző, legalább egymillió autós forgalmat szeretne elérni az évtized végét követően, tehát hat év alatt nagyot lépne előre az eredetileg svéd márka. Li Su-fu, a gyártó kínai részlegének vezetője elmondta, hogy a tavalyi forgalmat megduplázva mintegy 800 000 eladott autóra számít a hat évre szóló tervet illetően. „2020-at követően a távolabbi célok szerint milliós éves forgalmat szeretnénk elérni” – mondta a szakember. Kína egy roppant gyorsan növekvő piac, így hatékony eszköz áll a Volvo rendelkezésére a fent említett növekedési tervek megvalósításában.
A vásárlók ízlésének pedig egyre jobban megfelel a Volvo által kínált irányvonal, ami miatt a svédek erőteljesebb növekedésre számítanak a többi márkával szemben. Su-fu elmondása szerint a forgalom javát a kínai eladások tennék ki – mintegy félmillió autót adna el a Volvo hamarosan egy év alatt a keleti óriás országban.
A Volvót birtokló Zhejiang Geely Holding Group ráadásul igen jó hónapokat könyvelhetett el az utóbbi időben, köszönhetően az erős kínai keresletnek és az éledező amerikai piacnak. Márciusban világszerte 47 850 példány kelt el, ami az egy évvel ezelőtti adathoz képest mintegy 17,9 százalékos javulást jelent. Kínában ennél is erőteljesebb a folyamat, amit a 25 százalékos növekedés tükröz.