Ahogy ilyenkor lenni szokott, a lesifotósok árgus szemekkel figyelik az utakat, aminek eredménye, hogy lefilmezték a németek várományosát, miközben az dél-európai tesztkörét teljesítette. Noha a wolfsburgiak új középkategóriását meglehetősen alapos álcázás fedi, nagyjából sejthető, hogy milyen küllemre kell számítanunk. Egyrészt a hetedik generációs Golf, másrészt a gyártó közeljövőjét előrevetítő Sportsvan már önmagában is meghatározza a nagyobb testvér stílusát, ezen felül a típus roppant konzervatív vásárlói köre miatt ugyancsak a már ismert irányvonal kicsit frissebb, modernebb átirata lesz a B8.
Az új Passat egyúttal a legnagyobb modell lesz, amelyet a németek az MQB platformra építenek. Ennek eredményeképpen a jelenleg futó generációhoz mérten nagyjából 100 kg-os fogyókúrát jósolunk, ami nem csupán jobb vezethetőséget, hanem ugyanolyan teljesítmény mellett fokozott dinamizmust és kisebb fogyasztást is szavatol.
A motorpalettát a VW négyhengeres TSI és TDI repertoárjának tagja adják, vélhetően az 1.4 TSI-vel és az 1.6 TDI-vel kezdve. Az erőforrások start-stop rendszerrel érkeznek majd, míg a benzineseknél hengerlekapcsolás is segíti a hatékonyabb működést. Mindemellett a hibrid Golf GTE nyomán a Passat esetében is számíthatunk dinamikus benzin-elektromos hajtásláncra, míg a nagyteljesítményű verzió repítésének feladatát hat hengerre és Haldex összkerékhajtásra bízzák a németek.
A B8-as Passat érkezésével kapcsolatban a legnagyobb kérdőjelet az időpont jelenti. Az internetes források a jövő tavaszi genfi autószalont emlegetik, információink szerint azonban előfordulhat, hogy már a szeptemberi párizsi seregszemlén bemutatkozik a Volkswagen újdonsága.