Az M4 Cabrio a szerényebb nyitott tetős testvérek elegáns vonalait agresszióval tölti meg. A szélesebb nyomtáv, a kidomborodó motorháztető, a mélyebbre húzott, légbeömlőkkel teletűzdelt lökhárítók, a hangsúlyos kipufogóvégek és a 18 és 19 colos kerekek, valamint a mögöttük húzódó hatalmas féktárcsák jórészt a funkciót szolgálják, mégis végül a megjelenést is magasabb szintre emelik, amelyet remekül hangsúlyoz a sajtófotókon szereplő autó színárnyalata.
A lemezek alatt szinte minden változatlan, ám ez nem jelenti azt, hogy érdektelen lenne. A háromliteres motorral a sorhatos kialakításhoz visszakanyarodó széria szükséges erejéről turbófeltöltés gondoskodik. Ennek köszönhetően az erőforrás 431 lóerőt és 550 Nm nyomatékot tud felmutatni, ami nem csak kisebb-nagyobb mértékben rákontráz a korábbi négyliteres, szívó V8-as adataira, ám a csúcsszámok mögé nézve megtudhatjuk, hogy sokkal szélesebb tartományon teszi ezt.
Összességében tehát még jobb erőben van a modellcsalád, mint amint azt a számok sejtetik, még ha bizonyosan lesz olyan, aki az egekig pörgő V8-as búcsúja miatt elmorzsol egy könnycseppet. De hát új idők új szelei járnak, és vélhetően a hangulat és a reakciók megőrzésén is sokat fáradoztak a mérnökök. Az adottságok jók egy kedélyes vagy éppen izzasztóan gyors autózáshoz: 4,6 másodperces 0–100-as sprint (az opcionális hétgangos dupla kuplungos automatával 4,4) és 250 km/h-s leszabályozott végsebesség. Valamint kedvező fogyasztás, hogy tankolás miatt minél ritkábban kelljen megszakítani az utazást: váltótól függően 9,1 és 8,7 l/100 km közötti gyári átlaggal számolhatunk (ez egyébként 3-4 deciliterrel magasabb a kupé értékénél).
A merevítések és a tetőmozgató mechanika plusz kilókkal nehezíti a nyitott M4 dolgát, ám, hogy még így se kelljen nehézsúlyú bombázónak nevezni a típust, az alumínium, valamint a szénszál-erősítésű műanyag (CFRP) széleskörű használata erre a verzióra is kiterjed. A szénszál-erősítésű műanyagból készült, egyrészes kialakítású féltengely nem csupán jelentős statikus tömeg-megtakarítást eredményez, hanem a forgó tömegek nagyságát is csökkenti.