Rajzon villantja meg oroszlánkörmeit az Audi Q4

Premier előtti premier előtti premier – valahogy így kell elképzelni az Audi kampányának első lépését.

Szabó Péter
2014. 04. 10. 16:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha egy formatervezőt elkap a rajzolási lendület, akkor mer nagyot álmodni, ez látható a Q4 skiccein is. Ennek megfelelően még tanulmányként is sokkal visszafogottabb vonalakkal szembesülhetünk majd a valóságban, de így is bepillanthatunk abba, hogy milyen lesz az Audi kisebb méretű válasza a BMW X4-re és a Porsche Macanra.

A 4,4 méter hosszú és 1,85 méter széles tanulmány méretben a Q3 – Range Rover Evoque duóra hajaz, a formai elemeket pedig már a legújabb típusok, így például a harmadik generációs TT, adják. Belül négy különálló ülést találunk, amelyek száma a szériába kerülésig ötre gyarapodhat.

A géptérben a gyártó jelenlegi erőforrásait találhatjuk, így például a kétliteres, négyhengeres turbómotort, amelyet a tanulmány esetében elektromotorral erősítenek a mérnökök. Rögtön kettővel ráadásul, amelyből egyik elöl, a másik pedig hátul hajt, a három erőforrás közötti egységet egy dupla kuplungos automata váltó és jó néhány átalakító igyekszik megteremteni. A végeredmény az összkerékhajtás mellett 400 lóerő, és kizárólag elektromosan is tudunk közlekedni a hálózatról tölthető autóval.

Egyelőre ennyit tudhatunk, de hamarosan leleplezik a végleges tanulmányt is. Onnantól körülbelül egy évet kell majd várnunk a végső példányra, amelyről már jövőre, a márciusi genfi autószalonon lehullhat a lepel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.