A képek és a videó tanulsága, hogy az ikonikus stílus megmarad, amelyet a tanulmány radikálisabb formában tár a nagyközönség elé. A végső verzió esetében konszolidálódnak a formák, és a praktikus kialakítás, a jó térkihasználás, valamint a remek kilátás az újdonság esetében is megmarad.
Arról egyenlőre csak találgathatunk, hogy a nagytestvérek alumínium karosszériáját örökli-e az újdonság, de tekintve a Jaguar és a Land Rover jövőjét, valószínűleg itt is fokozott teret nyer a könnyűsúlyú kialakítás. A motortérben egészen biztosan találunk majd háromliteres, V6-os dízelt, amelyhez nyolcfokozatú bolygóműves automataváltó csatlakozik majd.
A sorozatgyártású verzió érkezésére csak 2015-ben számíthatunk, ám addig a jelenleg futó sorozatra is nagy próbatétel vár az Autó Pultnál. Korábbi nagy összehasonlítónk után májusban a frissített Toyota Land Cruiserrel méri össze erejét az időközben ugyancsak ráncfelvarrott Discovery, miközben képességeiről nem akár milyen körülmények között számol be: két hét múlva 5 ezer kilométeres túrára indulunk vele Afrikába.