A Civic Tourer végül olyan méretes hátizsákot kapott, hogy még helykínálat bajnokaként kikiáltott Skoda Octavia kombi variánsát is maga mögé utasítja. A Honda Civic még az eggyel korábbi modellváltásnál hozott nagyon hirtelen valami nagyon újat az autópiacra, hiszen akkoriban szinte teljesen egyedinek számított a japánok alsó-közép kategóriása.
A friss Civic ezt az utat követi, azonban ma már közel sem hat olyan formabontónak, mint elődje néhány évvel ezelőtt. Az viszont minden kétséget kizáróan igaz a Tourer névre keresztelt kombira, hogy jól néz ki, családi autóhoz mérten kifejezetten dögös, dinamikus hatást kelt, ráadásul a Honda remek színeket kínál hozzá: példának okáért tesztalanyunk mély, vörös árnyalata is sokat dobott a küllemen.
A kombi formához egyébként jól passzol a viszonylag meredeken eső orr, a hátsó traktust pedig a két lámpát összekötő, a Honda emblémát is tartalmazó díszcsíkkal kiegészülő együttes uralja, míg a kerékíveket műanyag betétek teszik még hangsúlyosabbá. Noha küllemében egészen friss egyéniség a Honda újdonsága, az utastér már kevésbé hordoz magában új elemeket, ahogy a műszaki tartalom terén sem kell meglepetésekre számítani - tesztautónkat a Honda régóta használt, igaz többször is átdolgozott, 142 lóerős 1,8-as benzinese hajtotta. Félreértés ne essék, mindez közel sem jelenti, azt, hogy rögtön keresztet vetünk az autóra, Épp ellenkezőleg, néhány részlet kifejezetten kedves a Honda részéről.
Ilyen például a puha, kellemes tapintású kárpit – a világos anyag az ülések mellett a középső kartámaszt kényelmét is fokozza, egyedül a könnyű piszkolódást hozhatjuk fel ellene. A vezető fotelében helyet foglalva a komfortérzet szinte tökéletes, a pozíció jól beállítható és hely is akad rendesen.
A Civic továbbra is bízik a több szintbe rendezett információhalmazban: felül a kilométeróra és az azt körülölelő, vezetési stílustól függő színben úszó díszítések, alul a fordulatszámmérő és az egyéb segédműszerek helyezkednek el, míg a középkonzol tetején, a kilométerórával egy síkban a központi kijelző foglal helyet. Sajnos a betűtípusok és színek kavalkádja teljes össze-visszaságot teremt a műszerfalon. Csupán a központi kijelzőn legalább három fajta betűtípus tűnik, fel, s noha a kijelző színe állítható, a műszerfal többi részéhez jóformán egyik sem passzol, emellett nagy fényben tükröződik és szinte láthatatlanná válik.
A középkonzolon egyébként a Hondákban megszokott, nagyon finom és minőséget sugalló működésű gombok és kapcsolók ülnek, minimális mennyiségű zongoralakkal társítva, összességében logikus és ergonomikus felépítésben. A helykínálat pedig hátul legalább olyan korrekt, mint elöl, ám a kategória egyre több modelljében feltűnő hátsó légbeömlőket itt még nem találunk. Érdekes, hogy míg a hazai bemutatón próbált, jobban felszerelt, állítható hátsó futóműves példány kényelme a rugózás keménysége miatt nem volt maradéktalan, ám a tesztelt, hagyományos futóművel szerelt példány közel sem éreztük olyan feszesnek.
A csomagtér pedig a maga 624 literes űrtartalmával valóban hatalmas, sőt a padlót felhajtva méretes üreg csábít csempészkedésre – nyilván emiatt a pótkerékről le kell mondanunk. A csomagteret sík falak határolják, két oldalt pedig hálós zsebek növelik a praktikumot. A szatyrok, táskák számára kialakított akasztókat, füleket sajnos nem találunk, pedig egy ilyen méretes puttonyban elkélne belőlük néhány.
A tesztautó a fent említett, 1,8 literes, szívó benzinmotorral érkezett meg hozzánk, amelyet már jól ismer mindenki, hiszen régóta tapossa a Hondánál az i-VTEC motor az élet országútját. A folyamatos csiszolgatás és a környezetvédelmi előírásoknak való megfelelés kényszere azonban elvette a szívómotor régebben tapasztalt varázsát, avagy élénkségét.. A hozzá kapcsolt váltó rövidsége és a szívómotor kifinomultsága nyomán már 50 km/h alatt kapcsoltatja velünk a váltásjelző a hatodik fokozatot, amelyben 100-nál már a 2500-as percenkénti főtengelyfordulatot is túllépjük picit.
Karakterre egyébként szerethető a klasszikus értékeket felmutató szívó benzines, de az ércessége, a harapóssága a már említett okok miatt megkopott az évek során. Ráadásul fogyasztásban sem veszi fel a versenyt a konkurensekhez kapható turbómotorokkal.
A Civic így tesztünk alatt 7,3 litert nyelt le nagyjából fele országút, fele városi használat során, miközben tisztán városi körülmények között és autópályán is 7,5 liter felett kortyol a négyhengeres, csak országúton képes 6 liter alá menni az étvágy. A futómű kellemes kompromisszum a sportos hangolás és a menetkomfort között, de az összkép a régiesen közvetlen, szerethető kormányzással teljes, míg az i-re a pontot minden kétséget kizáróan a remek váltó teszi fel. Rövid úton jár, pontos, kiváló kapcsolási érzettel.
Summa summarum, a Honda ezúttal egy szerethető és kevés hibát vétő példányt vet elénk, amire az ár ismeretében nehéz nem ráharapni. Kombihoz mérten igazán jó vezetési élmény, szokatlanul jó hang, kényelem és méretes raktér a Civic Tourer erénye, míg negatívumként leginkább a mai szemmel túlzó fogyasztást és a kissé kusza műszerfalat hozhatjuk fel, habár utóbbi részben ízlés kérdése is. A kétoldali automataklímával, ülésfűtéssel és biztonság asszisztensekkel teli, normafelszereltségnek megfelelő tesztmodell épp 6 millió alatt kapható, de kicsit visszafogottabb, korrekt alapfelszereltséggel már 5,5 millió forintért is elhozható a puttonyos Civic.
Az írás tesztünk kivonata. A teljes anyag ezen a linken érhető el.
