Amikor a 326 lóerő is kevés – jön a BMW M2

A BMW 2-es család már rendelkezik morcos taggal, ám úgy tűnik, hogy az izmos M235i mégsem elég a bajoroknak.

Csizsek Ádám
2014. 05. 02. 12:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tehát minden kétséget kizáróan hamarosan találkozhatunk az M divízió legfrissebb gyermekével, az M2-vel.
Egyelőre még semmi sem hivatalos, tehát a BMW nem adott ki közleményt a jövevénnyel kapcsolatosan, azonban már több belsős hírforrás jelezte, hogy zajlik a legsportosabb 2-es modell fejlesztése, tehát a gyártó vezérkara már zöld jelzést adott a projektnek.

Ráadásul a nevük elhallgatását kérő források egyöntetűen 2015 végén esedékes premierről beszélnek, amit 2016 elején követ majd a forgalmazás kezdete. Továbbá már azt is tudhatjuk, hogy míg a BMW első körben egy négyhengeressel szerette volna megoldani a feladatot, mégis maradtak a jól bevált hathengeresnél, azaz az N55 motorkódú, háromliteres turbómotor teljesít majd szolgálatot az M2 orrában, természetesen a hátsó kerekeket meghajtva.

 

Míg az M235i esetében 326 lóerőről beszélünk, a legsportosabb modellbe bizonyosan sokkal több paripát szuszakolnak a német szakemberek, hogy kellően elkülönüljön a két variáns, de még bőven gyengébb legyen az egy kategóriával fentebb tanyázó M-eknél. A pletykák szerint az M2 370-380 lóerő leadására lesz képes, amivel nagyjából 50 lóerővel marad le csupán az M3/M4 párostól. A limitált példányszámban készült 1 M Coupéval ellentétben az M2-ből annyit építenek a bajorok, amennyire igény lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.