Most pedig megérkezett a frissített verzió, amely még egyedibbé és jobban felszereltté tehető. A DS 3 a modern kori DS első modellje volt. Eddig mintegy 300 000 példány talált belőle gazdára, az eladások 66 százaléka új ügyfelet jelentett a márka számára. A DS 3 és a DS 3 Cabrio is a legmodernebb fényszórókat kapja ezentúl: a LED-es és a xenon fényforrások mellett a futófényszerűen felvillanó irányjelzők az Audikból lehetnek ismerősek. 3 LED- és egy xenonmodul alkotja az új lámpatestet, ami a jó megvilágítás mellett alacsonyabb energiafogyasztás is ígér: a tompított 35 százalékkal, a nappali menetfény pedig 75 százalékkal takarékosabb, mint eddig.
Ne feledkezzünk meg a fényforrások élettartamáról sem: a LED-ek normál körülmények között több mint 20 000 órát bírnak – hússzor többet, mint a halogén izzók. A közvetlenül a Numéro 9 és a Wild Rubis tanulmányoktól „örökölt” fényszórók esztétikai szempontból sem mindennapiak: a LED-es modul formavilágát a finomra csiszolt gyémánttól kölcsönözték a tervezők. Ehhez csatlakoznak a karosszéria hátsó részén továbbra is a 3D hatású LED-es fényszórók, amelyekben DS emblémákból álló fekete háttérben krómozott DS logó kapott helyet.
A DS 3 és a DS 3 Cabrio egyik vonzereje a szinte korlátlan egyediségben rejlik: a modell e tulajdonsága nemcsak megmarad, de új lehetőségekkel bővül. Rendelhető hozzá lézergravírozott műszerfali betét és szitanyomással díszített hátsó oldalablak – az autóiparban ritka megoldásokkal a DS francia gyökereire utalnak a formatervezők, hiszen az Irrésistible Paris elnevezésű szett a párizsi városkép olyan emblematikus elemeit jeleníti meg az autón, mint az Eiffel-torony és a Diadalív.
Új karosszériaszín is érkezik az új DS 3 kínálatába: a gyöngyház fehér, amely mellett új megjelenésű 17 colos keréktárcsa is elérhetővé vált. Kiviteli szinttől függően szériafelszereltségként vagy opcióként elérhető a Crescendo nappabőr kárpitozás „bracelet” mintával, amely immár szinte a DS védjegyévé vált.
A DS 3 motorválasztéka is megújul: megjelennek az Euro6 szabványnak is megfelelő változatok. A dízel kínálat újdonsága a 100 és 120 lóerős kivitelben elérhető 1,6 literes BlueHDI dízel. E változatokban a részecskeszűrő elé épített SCR modul akár 90 százalékkal csökkenti a nitrogén-oxid-kibocsátást, és a CO2-kibocsátás mérsékléséhez is hozzájárul. Így az új DS 3 a szegmens legtisztább dízelmotorjait kínálja, hiszen a BlueHDi 100 kibocsátása 79 g/km, míg a BlueHDI 120-é 94 g/km. A motorok fogyasztása kimondottan alacsony: 3 l/100 km a 100, illetve 3,6 l/100 km a 120 lóerős kivitel esetében.
A benzines kínálatban természetesen marad a 207 lóerős Racing és a THP 155 változat; melléjük érkezik a PureTech család új tagja, az e-VTi 82 ETG, amely szintén az Euro6 szabvány szerint készült és a gyáriak szerint meglehetősen takarékos (4,1 l/100 km). A motorhoz tartozó 5 fokozatú, elektronikusan vezérelt ETG váltó kúszófunkcióval és optimalizált beállításokkal járul hozzá a zökkenőmentes elinduláshoz, igaz, a robotváltó mivolta menet közben némi kompromisszumot igényel.
A DS 3 egyik nagy előnye, hogy öt személy számára kínál helyet, csomagtere pedig a legnagyobb a kategóriában – és ez a kabrió változatban is így van. A most érkező műszaki újdonságok elsősorban a városi használatot könnyítik. A DS 3-ban és a DS 3 Cabrióban mutatkozik be ugyanis először a PSA új automatikus fékrendszere. Az Active City Brake nevű berendezés az alacsony sebességnél bekövetkező ütközéseket segít elkerülni. A szélvédő felső részén található lézeres detektor az előttünk álló, vagy velünk egy irányban lassan haladó járművet érzékeli, és 30 km/h-s sebesség alatt automatikusan működésbe hozza az autó fékeit.
A parkolási manővereket könnyíti a kínálatban újdonságként megjelenő tolatókamera, amely az EMyWay navigációs rendszer részeként érhető el. Az új modellek forgalmazása legkésőbb az ősszel megkezdődik hazánkban is. Az árakról egyelőre nincs információ, de jelentős változás minden bizonnyal nem várható.