Két éven belül jön a Mazda 3 MPS – akár 300 lóerővel

Régóta nem esett szó arról, hogy mikor érkezik, vagy egyáltalán érkezik-e a Mazda 3 sportos, MPS változata.

Szabó Péter
2014. 05. 24. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyes források szerint az amúgy is sportosra sikerült Mazda3 MPS verziója egy 2,5 literes Sky Aciv-G erőforrást kaphat, amely ezúttal turbófeltöltéssel lenne megtámogatva, így elérve az akár 320 lóerős teljesítményt is. Ugyanakkor, ha hihetünk az értesüléseknek, a japán mérnökök visszafogják ezt az erőt, és végeredményként „mindössze” 300 tagú ménest terelgethetünk majd.

Sajnos nagyon kevés információra derült fény eddig, de azok egybehangzóan arról szólnak, hogy a 2,5 literes turbós erőforrás ereje hatfokozatú manuális váltón keresztül jut majd el mind a négy kerékhez, amivel kiugró menetteljesítményekre lehet képes a két éven belül érkező Mazda 3 MPS.

 

A Volkswagen Golf R, Seat Leon Cupra és Opel Astra OPC mezőnyébe érkező japán sportkompakt egyből a legfelső dobogót célozza meg, hiszen összekerékhajtásával és 300 lóerős teljesítményével rögtön a VW modelljét ostromolja, amit hazánkban nem is forgalmaz az importőr. Kíváncsian várjuk, hogy a Mazda mire esz képes ebben a mezőnyben, hiszen már a hagyományosabb kivitelek esetében is jó irányba indult el a japán gyártó.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.