Első blikkre az Opel kis crossoveréhez a dízelmotor tűnik a legjobb választásnak, azonban a slusszkulcs elfordításával egyetemben a korábban felállított hipotézis is szertefoszlik. Pedig a dízelmotorok manapság kedveltebbek, mint valaha, szinte minden autóvásárló takarékos olajkályhát szeretne a garázsába gurítani, holott könnyen lehet, hogy egy benzines erőforrással sokkal jobban járna. S valóban, a dízelek étvágytalansága rendkívül csábító, ám mindez csupán egy darabkája az óriási kirakónak, az összképet megtekintve viszont már árnyaltabb az egész.
Ma már léteznek rendkívül finom járású dízelmotorok, elég csak a Volkswagen kétliteres, common-rail motorjára gondolni, s az Opel legfrissebb, 1,6-os szentgotthárdi csodájáról is könnyű ódákat zengeni. Ezúttal viszont a kicsik kategóriájában csatázó Mokka tetszetős testébe a GM jó öreg, 1,7 literes négyhengeres dízelmotorja került, aminek elődje még 82 lóerős kivitelben az Astra F lemezei között is ketyegett. Sokan csak Isuzu-dízelnek hívták a japánoktól vásárolt erőforrást, amely akkoriban roppant korszerűnek számított.
Az Opel pedig szorgalmasan fejlesztgette, újítgatta a remek alapot, mára valószínűleg már köszönő viszonyban sincs a két 1,7-es, de még ilyen formában is korosnak mondható. A bajt ráadásul nem nehéz fokozni, egy régies automataváltóval gyakorlatilag mai szemmel tolerálhatatlan masszába trappolhatunk és trappolunk is bele.
Bármennyire is divatos a Mokka vonalvezetése, bármennyire jó érzés helyet foglalni az Opeltől megszokott, remek kényelemmel szolgáló ülésekbe és bármennyire praktikus a német crossover, a hajtáslánc pillanatok alatt lerombolja a pozitívumokból épült kártyavárat.
Az még hagyján, hogy hidegen borzasztó kemény járásával tudatja a dízelmotor, hogy beindítottuk, de felmelegedve sem hajlandó kisimulni, ráadásul maga a nyers hangerő is meglehetősen magas. Olyan az egész mintha kihagyták volna a tűzfalat a gyárban és a motor tőlünk karnyújtásnyira ketyegne. Szerencsére konstans tempót tartva visszahúzódik a zavaró morajlás, de 130 km/h-val haladva már egyértelműen újra felerősödik a motor zaja. Az automataváltó pedig csak tetézi a bajt, hiszen amolyan igazi, régi vágású szerkezet: nagyokat csúsztat, későn vált és sokszor feleslegesen hagyja pörögni a hangos négyhengerest.
A manuális váltás lehetősége persze itt is adott, de furcsa módon a váltókar tetejére biggyesztett gombpár nyomogatásával tudjuk váltásra bírni a szerkezetet. Kész csoda, hogy mindezek ellenére a nagy homlokfelületű testbe bújtatott, 130 lóerős hajtáslánc 6 liter alatti étvágyat produkál. Városi forgalomban és autópályán is be lehet férni 6 liter alá, míg országúti tempóval haladva az 5 liter alatti étvágy is teljesíthető. Mindez azonban cseppet sem vigasztal, ahogy az sem, hogy a Mokka egyébként egy nagyon szerethető és a mindennapokban jól használható társ.
Persze nem szabad szemellenzősen tekinteni a villámos crossoverre, hiszen egy kifinomultabb hajtáslánccal egészen más a helyzet. Sőt, a dízelmotorok szerelmeseinek sem kell sokáig várniuk, az Astra és a Mervia után vélhetően hamarosan a Mokka lemezei alá is becsusszan a Szentgotthárdban gyártott, selymes járású dízelmotor, a hatékonyabb, új automataváltóval párosítva. A motor és váltó párosától elvonatkoztatva viszont egyértelműen kiváló autó a Mokka, méghozzá sok-sok szempontból. Az utastér tágas, praktikus és igényes, a barna színnel feldobott műszerfal, a szálcsiszolt fémet utánzó műanyag betét és az Opeltől megszokott finomságok halmaza igazán remek hangulatot teremt, a minőségérzet pedig ugyanúgy remek.
És nem csupán érzetről van szó, kellemes, puha anyagok, jópofa mintával ellátott szövetek és jó tapintású anyagok terülnek el mindenfelé, a gombok, kapcsolók pedig a márkától már megszokott színvonalat hozzák. A nyitható napfénytetőt viszont érdemes elkerülni, ugyanis elöl-hátul értékes centimétereket rabol el az amúgy korrekt fejtérből. Amiben még nagyon jó a Mokka, az a futómű, azaz a vezetési élmény is a kis crossover erényei közé sorolandó. Annak ellenére tud remek kanyartempót az Opel büszkesége, hogy magasépítésű, illetve az elsőkerekes verzió hátsó futóműve egyszerűbb kivitelezésű.
Persze a kormányzás nem meglepő módon plasztikus valamelyest, ám vegyük figyelembe, hogy a vásárlók nagy hányadának igényeihez inkább a könnyű kormányzás passzol, mint a sok-sok visszajelzés és közvetlenség. Ami máskor első a tesztekben, az ezúttal a végére maradt: a Mokka tökéletesen passzol az Opel legfrissebb arculatába, divatos, sportos és igényes részletek teszik teljessé a küllemét. A mahagóni barna kifejezetten jól áll a tesztautónak, noha bizonyos fényviszonyok között egyszerű feketének hat az egyébként szépséges árnyalat.
Noha nem ajánljuk a Mokkát az 1,7-es dízelmotor, automataváltó és elsőkerékhajtás triójával, az árát azért eláruljuk: ezzel a hajtáslánccal épp 6,5 millió alatt indul listaáron a modell, de a tesztpéldány felszereltségével az összeg egészen 8 millió forintig kúszik a vételár. Persze ebben a navigáció és a kanyarkövető xenon fényszórók is benn foglaltatnak, ahogy a nyitható napfénytető is. Rettentően borsos összeg, ráadásul egy olyan autóért cserébe, ami hangos és a legkevésbé sem kifinomult. Noha normafelszereltséggel 6,7 millió forintos áron hozható el a 130 lovas dízel-Mokka, ugyanekkora teljesítménnyel, de mérföldekkel jobb dízelmotorral 7,5 millióért már egy mérettel nagyobb Nissan Qashqai áll rendelkezésre.
Az írás tesztünk kivonata. A teljes anyag ezen a linken érhető el.
