Az Aygo vagány, X alakot formázó vonalai jelentek meg a Yarisnál is, legalábbis amennyire a modell átrajzolható vonalai engedték. Ezzel a változtatással a legkomolyabb újítást az első lökhárítónál érhetjük tetten, amelyen egy hatalmas, trapéz alakú légbeömlő kap majd helyet, közepén a rendszámtáblával, s a fényszórókat is finoman átrajzolták a szakemberek. Természetesen menetfényt is kap az agresszívvá váló Yaris. Hátul a lökhárítón fedezhetünk fel változásokat, valamint az immáron led fényforrásokat tartalmazó hátsó lámpatestek grafikája is átalakult.
A gyáriak elmondása szerint a frissített modellben felhasznált anyagok mind szemre, mind tapintásra kellemesebbek, és a színes betéteknek és kárpitoknak köszönhetően a variálhatóság is sokat fejlődött. Külön kiemelik, hogy a középkonzolt 2,3 centivel feljebb emelték, hogy helyet adjanak a három centivel megemelt váltónak, ami a komfortosabb és dinamikusabb kapcsolást hivatott szolgálni. A frissített, Toyota Touch 2 multimédiás központi rendszer képernyőjének méretét is növelték, így már 7 hüvelykes megjelenítőt tapogathatnak a bent ülők.
Továbbfejlesztették a mérnökök a futóművet – ez merevebb hátsó torziós rudakat, lágyabb rugókat és poliuretán gátlókat takar –, ami mind a komfortnak, mind a vezetési élménynek és a kezelhetőségnek is jót tett. Új, 15 és 16 colos felnik jelentek meg a kínálatban. A hangszigetelésen is javítottak a szakemberek.
Egyedül talán az erőforrások tekintetében nem történt változás, hiszen a kis Toyota továbbra is két benzines, egy dízel- és egy hibrid hajtáslánccal érhető el. Előbbiből az 1 literes 69 lóerős és az 1,33 literes 99 lóerős változat rendelhető – utóbbi fokozatmentes cvt automatával is –, a gázolajosokból a vásárlóknak továbbra is be kell érniük a 90 lovas 1.4 D4-D motorral, melyhez kézi és automata szerkezet is elérhető. Az újdonságok rajongói számára pedig továbbra is elérhető az 1,5 literes benzinessel kombinált elektromotoros hibrid, melynek összteljesítménye 100 lóerő.
A Toyota tehát nem viccelte el a Yaris frissítését, és egy igazi, mindenre kiterjedő ráncfelvarrással tette divatossá, amivel sikerrel veheti majd fel a versenyt a újabb konstrukciókkal rendelkező versenytársakkal.