Lehet azonban, hogy ezt a lehetőséget a többségük elszalasztja: ők az idén kevésbé mozdulnak meg az átlagosan 25 százalékot elérő, de a tavalyinál már alacsonyabb összegű megtakarításért. Nem számolnak azonban azzal, hogy a baleseti adó az árkülönbségeket, így a megspórolható összeget is várhatóan 30 százalékkal növeli majd.
A piac elérte azt az árszintet, ahol a legjobb ajánlatok között jellemzően évi néhány száz forintos eltérések vannak, és ilyenkor már nagyobb arányban választják az autósok a jobb nevű, vagy korábban már megismert, második-harmadik helyen befutó biztosító ajánlatát. Így az idei kampányban megkötött szerződéseknek végül már csak tíz százaléka esik a legkedvezőbb, nyolcezer forint alatti kategóriába.
„Sokan egy-kétezer forint különbség miatt már nehezen szánják magukat a váltásra. Nekik érdemes figyelembe venniük, hogy a bevezetendő baleseti adó az árkülönbségeket, így a megspórolható összeget is várhatóan 30 százalékkal növeli majd” – figyelmeztet Lantos Lóránt, a kotelezo.hu vezetője. „Ebben az esetben, ha például valaki a nyolcezer forintos díj helyett marad a jelenlegi tízezer forintos díjnál, nem csupán a biztosítónak fizet kétezer forinttal többet, hanem az állam is hatszáz forinttal többet, háromezer forintnyi adót követel majd tőle.”
A vidéki autósok jelentős része akár nagyobb teljesítményű, 70-80 kW-os motorral rendelkező autóval is esélyes alacsony díjra, főleg olyanok, akik az elmúlt öt-tíz évben nem okoztak balesetet. A nyolcezres határ alá budapesti autóval szinte esélytelen bekerülni, a vidéki autósok közül azonban csaknem minden harmadik találhat ilyen olcsó kötelezőt magának. Ennek oka, hogy a vidéki díjak immár közel 40 százalékkal lettek olcsóbbak a fővárosiaknál, vagyis jelentősen tovább nyílt az árolló a két díjcsoport között.

A világ egyik legjobb vodkája készül Zamárdiban