Gyors revans: Varsóban ostromolhatja a hálót Bajnaiék csapata

Mindössze néhány nappal azután, hogy a V4-ek budapesti rendezvényén részt vesz Donald Tusk lengyel kormányfő, Bajnai Gordon miniszterelnök Varsóba utazik, hogy tárgyaljon lengyel kollégájával. A delegáció, melyben Oszkó Péter pénzügyminiszter is részt vesz, többek között futballozni is fog. A program részeként Bajnai kitüntetést ad át Krzysztof Zanussi filmrendezőnek.

2010. 02. 24. 17:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közép-Kelet Európa hosszú távú céljai az Európai Unió közös politikáiban, a válságkezelés hatékonysága, az agrártámogatási rendszer jövője – Szollár Domokos szóvivő e pontokat emelte ki az MNO-nak nyilatkozva, amikor a március 2-i, varsói látogatás főbb témaköreiről kérdeztük. Közös ügyünk Lengyelországgal az EU-n belüli egyenlőtlenségek feloldása, s a kohéziós politikák által biztosított összegek hatékonyabb lehívása. Mindkét ország számára fontos, hogy Brüsszel az eddigi agrárpolitika fenntartásában és támogatásában gondolkodjon – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy alig egy héttel a lengyel kormányfő budapesti programja után miért lesz szükséges a lengyel fővárosban folytatni a párbeszédet, Szollár kifejtette, hogy a visegrádiak találkozásának zsúfolt programja nem ad lehetőséget a négyszemközti megbeszélésekre Tuskkal.

A keddi látogatás egy némileg szokatlan programponttal, focimérkőzéssel is kiegészül, melyen információink szerint a teljes delegáció, így Oszkó is részt vesz.

Bajnai a program során kitüntetést ad át Krzysztof Zanussi filmrendezőnek, valamint átveszi a lengyel menekültek 70 évvel ezelőtti befogadásáról szóló fotóalbumot. Zanussi a múlt esztendőben töltötte be 70. életévét, (a díj átadása magyar részről talán szerencsésebb lett volna a kerek évfordulón – a szerk.)

A kitüntetést kezdeményező Duna TV rendezői sorozatot sugárzott a több magyar film társproducereként is ismert rendezővel. Zanussi, akinek munkásságát mélyről falakadó katolikus hite is meghatározza, nemrég a magyar jezsuiták ifjúság- és felnőttképzési intézete, a Faludi Akadémia nemzetközi amatőrfilm szemléjén díjat ajánlott fel: egy hetet a varsói TOR filmstúdióban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.