Egy napon belül válaszolt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes arra a nyílt levélre, amelyben huszonhárom neves közéleti személyiség kérte a közbenjárását a temerini fiúk ügyében. A lap birtokába került válaszlevélben azt írta: a 2010-ben megalakult magyar kormány valamennyi lehetséges fórumon fellépett a börtönbe vetett magyarokért, minden magas szintű magyar–szerb találkozón fölvetették a témát, mielőbbi kegyelmet kértek nekik – és ugyanígy tesznek majd a jövőben is. Rámutatott: Borisz Tadics korábbi szerb elnök Schmitt Pál volt államfőnek és Orbán Viktor miniszterelnöknek is megígérte, hogy kedvezően bírálja el a fiúk kegyelmi kérvényét. (Az ígéret ellenére tavaly mégis elutasította.) Navracsics Tibor felidézte: az elmúlt években magyarországi és európai parlamenti képviselők mellett hazai jogvédő szervezetek is szót emeltek az „aránytalanul magas és igazságtalan” büntetések ellen.
A teljes cikket a Magyar Nemzet pénteki számában olvashatja.

Megint menekülni akart egy embercsempész
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.