Semjén: Szent István és Szent László művét folytatjuk + Képek

Hitet teszünk amellett, hogy a mai körülmények között folytatjuk Szent István országépítő nagy művét – mondta Semjén Zsolt Győrben.

PR
2012. 06. 27. 17:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus arra emlékeztetett: Szent László éppúgy továbbépítette a magyar állam Szent István-i művét, mint az anyaszentegyházat, hirdetve a kereszténységet és erősítve a magyarságot; a külső és belső támadásoktól zaklatott országban nyugalmat és rendet teremtett törvényeivel.

„Erős kézzel védelmezte, ami megtart, és erős kézzel verte le mindazt és mindazokat, akik a nemzet belső és külső ellenségei voltak” – fogalmazott Semjén Zsolt a több száz fős hallgatóság előtt, hozzátéve: „a mi küldetésünk, hogy a lovagkirály életművében felismerjük mindazokat az erényeket és értékeket, amelyek ma is előreviszik nemzetünk ügyét”.

Mi a legfontosabb?

Surján László, az Európai Parlament alelnöke arról beszélt: Szent László tudta, mit ér a vagyon, de azt is, hogy van, ami annál értékesebb, például a haza biztonsága. „Nekünk mi a legfontosabb? Nem került-e a pénz, a vagyon az Isten helyére? Felfogjuk-e, hogy jogos panaszainknál fontosabb a közös háztartás rendbetétele? Tudjuk-e, hogy az adósság megszüntetése nélkül ellehetetlenítjük utódaink helyzetét?” – tette fel a kérdést, hangsúlyozva: az istenébe kapaszkodó ember számára nincs legyőzhetetlen akadály.


A kétméteres talapzaton álló, két és fél méteres bronzszobrot – Lebó Ferenc alkotását – a családja és cége nevében a városnak adományozó Gasztonyi László kiemelte: Győr mindig is igyekezett olyan környezetet teremteni, hogy a helyi és a multinacionális vállalatoknak egyaránt kedvezzen; 23 év alatt így nőtt vállalata „tyúkólvállalkozásból” több milliárdos forgalmúvá.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere (Fidesz–KDNP) utalt arra: a Gasztonyi család korábban már számos alkalommal támogatta vállalkozásának profiljába vágó adományokkal – például templomok, utak kivilágításával – a várost. A polgármester arra kérte a helyieket, ugyanilyen összefogással építsék együtt a települést.

A győri bazilika apszisa mellett álló szobor felavatása után szentmisét tartottak a templomban, ezt körmenet követte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.